Sötét utcák magánya ölel,
Izzadt falak éneke gyöngyöz,
Kimondva a nagy igazságot,
Még ma is vonzódom a földhöz.
Vonzódom mert ember vagyok,
Ember, kinek most egy a vágya,
Hogy végre táncoljon velem is,
Hajnaloknak csodaszép leánya.
Sötét utcák magánya ölel,
Az utcakövek némán siratnak,
Mintha, már ők is tudnák a tényt
Hogy engem, nemsokára hívatnak.
Sötét utcák mélyébe kerültem,
Az örvény, szívemet kívánja,
De én, nem adom ám könnyen,
Mert van még életemnek királya!
Kemény jellemet örököltem,
Apám vasakarata éled bennem,
Tanuld meg, míg e földön élsz,
Legyen büszkeséged a magyar jellem!
Arcod legyen, ősmagyar kemény,
Szíved, érzéki mint a lágy kenyér,
S ne rántsd el fejed ha te is látod,
Mire képes, az ember okozta szenvedés!
Gondolj mindig a nevelő szavakra,
S ha pofont adtam, ne bánd soha,
Mert te, látod EMBER LETTÉL, EMBER
S az Életed, nem a semmibe szállt tova.
Igaz, pofont kaptam nem egyet,
De mégis szilárd lábakon állok,
S ha a távolba réved szemem
Egy rózsacsokorba irt jövőt látok.
Rózsacsokorba írt jövőt látok,
Gyermekarcú angyalok táncát,
Mellyel tengernyi boldog létemet
Örök szilárdnyi szeretettel várják!
Tenger Szilárd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése