2010. október 11., hétfő

Kentenich Atya utódai


Kedves "óbudavári" Barátaim!
Kihasználom az új levelező listánk adta lehetőségeket, hogy egy nagyszerű lehetőségről rántsam le a leplet...
1914 október 18.-án alapította Kentenich atya pár lelkes fiatallal Schönstattot. Ez egy bensőséges kis ünnep volt, ahol - mint hisszük - az ég a földet érintette, és Szűzanyánk elfogadta a fiatalok meghívását. Azóta ott van schönstattosai között, segíti és neveli őket. Minden ami Schönstattban lett, ebből lett. (és természetesen abból, hogy Mária bennünket Istenhez vezet/ett)
Hogy gyökereinket el ne felejtsük, a nagy nemzetközi Schönstatt család a földön mindenhon minden október 18.-án különösen is emlékezik, és feleleveníti Máriával való kapcsolatát.

Milyen módon tudnál Te ebbe bekapcsolódni? Ha végiggondolod, mi jut eszedbe, amit tehetnél október 18.-án, hogy Máriával való kapcsolatod erősödjön, és megköszönd neki, mindazt amit kaptál tőle?

Ha Budapest közelében élsz, egy konkrét ötletünk lenne. Többen vagyunk, akik lelkesen szervezzünk egy kis találkozót:

Az időpont: okt. 18. 18:30, helyszín: Terézvárosi plébánia (http://www.terezplebania.hu) (Deák tértől 12 perc gyalog a Király utcán, Oktogontól/Operától 7 perc gyalog (Nagymező utca), 4/6-os villamos Király utcai megállójától 4 perc gyalog).
Amit tervezünk: 18:30-19:00 szentmise, benne: rövid megemlékezés okt. 18-ról (terézvárosi híveknek is rövid magyarázat), korsóba cetlik, a SZERÁF kórus (UzsaliBence vezetésével) közreműködése...
kb. 19:00-től rózsafűzér, melybe mindenki (hangosan vagy csendben) belehelyezheti életszituációja ügyes-bajos dolgait, Mária elé viheti kéréseit...
kb. 19:30-tól agapé a plébánia közösségi termében.

Amit még tehetsz: hozd magaddal ismerőseidet, barátaidat akik szintén érdeklődőek. Hozz egy kis sütit vagy innivalót (előre írd meg, mit tudsz hozni, hogy koordinálhassuk), hozd magaddal aktuális életkérdéseidet, nehézségeidet, örömeidet és bánatodat - mindezt Máriának ajándékozhatod a szentmisében, és kérheted őt a rózsafűzérben.

Gyere el, várunk!
Ha nem Bp-i vagy, bátran vedd fel a kapcsolatot schönstattos ismerőseiddel (ifjúság, szülők...) és gyűljetek össze imádkozni! Mi Budapestről mindenkiért imádkozni fogunk.

Jó lesz - csak előre!

a szervezők

Nincsenek megjegyzések: