2010. október 14., csütörtök

Mód Miklós Atya legújabb levele



Kérlek benneteket továbbítsátok a listákra.



Kedves Emberszerető Testvérek!



Várjátok az újabb levelem. Most csak röviden írok a tényekről.

2 kérés:

segítsetek társadalmi nyomást gyakorolni ügyészekre ügyvédekre,

hogy minden tulajdonos ( nincs mellébeszélés, aki tulaj az felel) előzetesbe kerüljön

még ma. Óríási lelki teher a 2 település lakosságának a hétfői letartóztatás után

a szabadonbocsátás, mintha nem lenne bűnös ezt sugallja. Nem érdekel a jogi csűrés csavarás. Hir tv nem vállalta, hogy segít.

A másik albérletek szerzésében vagyunk, mert biztos, hogy soká lesz ház.

Legutóbbi döntés mindenkit egy lakótelepre terelni, ez nem megy. Itt is

Is kérem aki tud felsőbb politikusokra nyomás gyakorolni, az tegye meg hogy tudjon bárki ott lakást venni ahol akar. Az állam teremtsen pénzalapot a mostani azonnali lakásvásárlásra, majd később vasalja be a Mal-on. Most azt várják, hogy az egyszerű cigányember perelje a Mal-t, és két-3 év mulva talán megnyeri. Az örültség, hiszen ügyvédre sincs pénze, kajára se.

Amúgy a megyei közgyülés, az állam nagyon a helyén van, itt szenvednek velünk.

Most inkább csak kaját fogadunk, de csak a jövő héten, a télen is el kell látnunk, akik albérletbe mentek. A pénzt is a rezsire megélhetésükre forditjuk, fotókkal igazolásokkal, számlákkal el tudunk számolni, aki még tud küldeni.

Rengeteg adomány érkezett, már négy szomszédos plébániát is megnyitottunk.

Nagyon köszönünk mindent. Később részletesebben, ha lesz erőm.

Webkamera is kíséri életunk, az alábbi hollámhossz honlapon,

Adataink az alábbiakban:



Rk. Plébánia Devecser

8460 Devecser Petőfi tér 10.






A 2010. október 4-én bekövetkezett iszapár katasztrófa károsultjainak megsegítésére Kolontáron, Devercserben és a környéken a Devecseri Plébánia az alábbi számlaszámra várja az adományokat:

Átutalás:

Számlatulajdonos: Rk. Plébánia Devecser

Számlaszám: 12084003 00103523 00100003 (Raiffeisen Bank)

SWIFT: UBRTHUHB

Postai utalvány: Devecseri Plébánia 8460 Devecser Petőfi tér 10.



Információ: 8460 Devecser Petőfi tér 10. Telefon/Fax:88/224-091 és 20/823-0596

E-mail: devecserpleb@invitel.hu Honlap: www.jezusosveny.hu

Internetes rádió a plébániáról a legfrissebb hírekkel - http://kozoshullamhossz.hu/hirszolg/





Köszönjük a támogatást!

Mód Miklós plébános

Nincsenek megjegyzések: