Bevezetés
A katolikus egyház hivatalos dokumentumai világosan megfogalmazzák az egyház álláspontját és a hívek feladatait a környezeti válság kezelésében. E szerint az Isten által teremtett világ jó, és az ember meghívása a világgal való felelős sáfárkodásra szól. Napjaink ökológiai krízishelyzete az ember önhittségéből és az isteni meghívástól való eltávolodásából származik. A problémák megoldásában való részvétel olyan felelősség, amelyet egyetlen hívő ember sem háríthat el magától, és ebben a tevékenységben - túllépve az idegenkedésen és távolságtartáson - valamennyi más vallású vagy nem hívő emberrel, a civil szervezetekkel, a médiával és a kormányzatokkal is együtt kell működni. Mindez szervesen származik a Teremtő Istenben való hitből, az emberiség és a jövő nemzedékek javára. És ha így cselekszünk, talán méltóvá válhatunk Krisztus szavaihoz: ,,Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet,”[1]
Ferences hagyomány
Ez a hagyomány Assisi Szent Ferenc természetfelfogásában bontakozik ki aztán a maga teljességében. Szent Ferenc abból indult ki, hogy minden élőlény és élettelen jelenség, az egész világegyetem Isten teremtménye.[2] A teremtmények Isten "követei" tőle eredő jelek, amelyek az Úr jelenlétét fedik fel a hívő számára, és áttetsző tisztasággal tartalmazzák, élik és kifejezik teremtőjüket, anélkül, hogy birtokba vennék. Isten jelen van ugyan teremtményeiben, melyek szeretetét és akaratát hordozzák, s melyeken keresztül a hívő számára üzen, nem azonos azonban velük, el is különül tőlük. Szent Ferenc felfogása tehát korántsem panteista, a természet nem maga az Isten, csak hordozója szellemének, és nyelv, melyen a teremtő alkotásához, az emberhez szól. Ugyanakkor az Úr maga "rejtőzik mindenben" a fényben, a teremtményekben, az egész világban, s így a világ tagadása egyben Isten tagadása is. Az ember alapvető közösségben él a többi teremtménnyel, mely közösséget Isten lényekben rejtőzöttsége, kegyelme és szeretete hoz létre, amely valamennyi teremtményre egyformán árad.
A Naphimnusz születése
Ferenc e legnépszerűbb és legismertebb művének, "a Naptestvér énekének" keletkezését a Perugiai Legenda meséli el minden részletével együtt. Eszerint a Naphimnusz ujjongása Ferencben nem a sikerek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedés tetőfokán született meg. Éppen ellenkezőleg, szinte a mélyponton. Megírásakor Ferencet szemfájása és egyéb betegségei kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett.
Itt hirtelen megértette, mi vár rá az Úrnál. "Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék."[3]
Az utolsó két strófa kivételével 1225 áprilisában született. Az olasz irodalom umbriai dialektusban írt egyik első emléke ez, csak két régebbi szövegemlékről tudunk. A fordítót ezért szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a per szó fordítása: Áldott légy, Uram, minden alkotásod-ért - által. Sík Sándor fordítását az eredeti szerint két helyen módosítottuk. A 12. versben Sík S. "testvérünk" -et fordít "nővérünk" helyett; a 14.-ben pedig "az Urat", "Uramat" helyett.
1 „Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
2 Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
3 Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
4 És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
5 Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
6 Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.
7 Áldjon, Uram, tégedet Víz hugunk,
oly nagyon hasznos ő,
oly drága, tiszta és alázatos.
8 Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
9 Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,
füveket és színes virágokat.
10 Áldjon, Uram téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
11 Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
12 Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
13 Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták
te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.
14 Dicsérjétek Uramat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
és nagy alázatosan szolgáljátok”.[4]
(Sík Sándor fordítása, módosítással)
Ferenc számára a szél a dolgok mozgékonyságának jele, kifogyhatatlan ösztönzés az Isten keresésére, a tűz Isten szavait jelzi. Ferenc azonban ezeket a középkor mindinkább rutinossá és kiüresedetté váló allegóriáit új tartalommal tölti meg, az allegóriák a ferenci felfogásban valóban hordozzák magukban azt az isteni szubsztanciát, amelyet jelképeznek és megmutatnak. Nem pusztán jelképei, hanem tényleges hordozói Istennek. Az alapvető különbség, hogy a közömbös jelek, melyek valamely magasabb rendű jelentésről szólnak, Szent Ferencnél maguk is megtelnek jelentéssel, és Istennek tényleges rejtekhelyeivé, ezáltal szentté, a teremtésben az ember testvéreivé válnak.
Szent Ferencnél az imádság is új tartalommal telik meg. Az ima során az imádkozó a világegyetem középpontjába kerül, a virágok, madarak, a csillagok mind köréje gyűlnek, és együtt dicsérik Istent. Ferenc költői műve, a Cantico del Frate Sole, Laudes creaturarum, aNaphimnusz, a világegyetem közös imádsága a Teremtő dicséretére. A teremtmények együtt, univerzális közösségben szólnak az Úrhoz, ez az imaközösség pedig valós isteni közösségükön alapul, hisz valamennyien ugyanannak a teremtőnek a jelei. Minden teremtmény Istenhez vezet, ha Krisztus fényében szemléljük azokat. Szent Bonaventúra az egész teremtett világot az Isten önkinyilatkoztatása könyvének nevezi. A teremtményeket - aszerint, hogy mennyire mutatják Istent - umbra (árnyék), vestigium (nyom), illetve imago(kép) nevekkel illeti.
Ugyancsak a természeti világ megóvását támasztja alá az Úr jelenléte a teremtésben. A teremtett világ Isten szándékának megjelenése, és magán hordozza Isten szeretetét, a Kozmosz, a világmindenség a Logosz, az isteni ige megtestesülése. A teremtés nyelv, melyen keresztül az Úr teremtményéhez, az emberhez beszél. Ráadásul Isten nincs távol az általa teremtett és szeretett világtól. Nemcsak tekintetét veti rá, hanem ,,az Úr lelke (...) betölti a földkerekséget, s (...) egybefogja a mindenséget,”[5]. Pál apostol az athéniekhez szólva ezt így fogalmazza meg: ,,keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”.[6] Minthogy Isten a teremtmények legmélyén jelen van, és rajtuk keresztül jelenik meg (jóllehet a maga teljességében nem nyilvánul meg bennük), a helyes hozzáállás a teremtéshez a megbecsülés, a szeretet és a rácsodálkozás. És mivel minden teremtmény Isten adománya, az Isten képmására teremtett ember felelősséggel tartozik értük.[7]
Szent Ferenc és az állatok
Ferenc állatokhoz való viszonya is ugyanezen a közösségérzésen alapul. Szent Bonaventúra assisi Szent Ferencről írt életrajzában egy egész fejezetet szentel ennek a témának ezzel a címmel: „Jámbor érzülete és hogyan vonzódtak hozzá az esztelen lények”[8]. Az állatok nemzedékeken keresztül az ember ellenségességét, agresszióját tapasztalták meg, ezért öröklik a félelmet az embertől, és hallgatnak előtte. Ha azonban Krisztus szeretetével és alázatával fordulunk hozzájuk, megnyílik előttünk az egész univerzum extatikus törekvése az Isten felé. A madarak önkívületben csiripelnek és csapkodnak szárnyaikkal, így dicsérve az Urat az emberrel együtt. Ezzel Ferenc számára kitágulnak Isten Országának dimenziói. Napokon át felváltva imádkozik a Porziuncula ablaka előtti fán lakó tücsök, amíg Ferenc imádkozik, a tücsök hallgat, s ha abbahagyja, azonnal ciripelni kezd teremtőjét dicsérve. Amikor hazaér, megsimogatja a tücsköt, és így szól: ”Énekelj, tücsök, nővérem!”[9] Látható, hogy Ferenc gondolkodásának középpontjában a laudáció, a dicséret áll, Isten dicsérete, aki ezt a csodálatos világot, s benne az embert megteremtette. Ahhoz, hogy az ember megértse a természetet, és felfogja küldetését Isten dicséretére a teremtmények közösségével, felül kell emelkednie ember voltán, ennek módja pedig az alázat. Csak a kicsinyek képesek megérteni Isten titkait, akik ezzel az alázattal fordulnak a teremtés és a teremtmények felé. Az embernek a legkisebbektől, a madaraktól, a kabócáktól kell megtanulnia az alázatot. Minden teremtmény Istenhez vezet, ha Krisztus alázatával szemléljük őket, és élőlénytársaink, húgunk, a Víz, bátyánk, a Szél, nénénk, a Hold rávezetnek erre a szemlélődésre. Assisi Szent Ferenc legfontosabb üzenete a teremtmények testvérisége, és az, hogy a teremtett világ egésze Istentől eredő jel, mely az ő jelenlétét fedi fel. Ha pedig így van, az ember kizárólag szeretettel, alázattal és az isteni jelenlétből fakadó örömmel fordulhat felé. A világ bántalmazása szembefordulás a benne lakozó Istennel is. A természet megőrzése és szeretete nem másodlagos, haszonelvű parancsolat, hanem, mint az Isten dicsérete, az ember legfőbb küldetése ezen a Földön. A természet védelme a hit cselekedete: auto-da-fé - s ha az autodafé klasszikus jelentésére gondolunk, különösen élesen mutatkozik meg Szent Ferenc forradalmian új felfogása az ember feladatáról a teremtésben. Assisi Szent Ferenc jelentőségének felismerése vezetett oda, hogy II. János Pál pápa 1979-ben Ferencet az ökológiával foglalkozók égi patrónusává nyilvánította.[10]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése