Angelus Silesius: Isten

Ha Isten fogy benned, a Perc rohanva nő,
egy napnyi kárhozat már végtelen idő.
(V. 341.)
Az Isten akkora, hogy megmérve magát,
még Ő sem fogná fel a collstok adatát.
(V. 280.)
Az Isten páratlan! Mert bennem, kívülem,
itt, s ott, s mindenütt egészen van jelen.
(IV. 154.)
Ha Isten csak Vígasz, vagy Édesség és Fény,
mi lesz veled, ha tűnt mind e tünemény?
(II. 131. - H. 42.)
Az Istenben ha élsz, ha halsz, egyképen jó,
mert benned is Ő él, és Ő a halandó!
(II. 58. - H. 29.)
Szelidítsd meg magad, hisz Isten sem vihar,
nem földrengés, se tűz, ez egy se Róla vall!
(III. 142. - H. 50.)
Legyűrni könnyű lesz Urad és Országát:
szeretve támadj, s már megadta önmagát.
(III. 59.)
Isten sok műve közt Néki legkedvesebb,
hogy egyetlen Fiát tebenned szülje meg!
(IV. 194. - H. 72.)
Az Isten nem szorul, mondják semmit reánk,
miért vágyik mégis, szegény szívem, terád?
(IIIl 123. - H. 60.)
A kezdet Ő legyen, s a folytatás, a cél
hogy tetszhessék Neki mihez kezed csak ér.
(V. 331. - H. 104.)
Az Isten nagy csupán, s ki Hozzá tartozó
annak az égbolt is csak egy szerény kunyhó.
(VI. 214. - H. 121.)
Hű képet rólam nem az édes vígasz ad,
keresztem jelzi csak magadban hogy ki vagy.
(IV. 190.)