Alázat

A mai, hajnali gondolatok erről szóltak.
Az egész nap és a közelgő ünnepek vezérgondolatának ezt választom.
Szabó Ferenc gondolatait hívom segítségül:
"Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok". Ez az ige Máté evangéliumában található. Olvassuk el a szövegkörnyezetet is, mert igen fontos tanításokat adott Jézus ezzel a felhívással kapcsolatban. Máté 11.28-30-ban ezt olvashatjuk: "Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű."
Szelídség és alázat - manapság nem kelendő tulajdonságok. Kíméletlenséggel, törtetéssel jobban lehet érvényesülni. Igen, a világban lehet, de Isten életrendjében ezek a legfontosabb tulajdonságok, ezért is mondja Jézus, hogy elsősorban ezeket kell megtanulnunk.
Jó hír, hogy ha mi nem is rendelkezünk szelídséggel és alázatos szívvel, ezt meg lehet tanulni, ebben fejlődni lehet. Hiszen ha őszintén magunkba nézünk, beismerhetjük, hogy a Jézusi mintától még bizony messze járunk. Hányszor van olyan az életünk során, amikor kijövünk a sodrunkból, amikor neheztelünk a másik emberre, megsértődünk esetleg, vagy akár az irigység, vagy az idegesség jelenik meg az életünkben - ezek mind-mind a harag megnyilvánulásai. Nem csak az a harag, ha az öklünket rázzuk és kiabálunk, sok más megnyilvánulása is lehet. Ha kivetkőzünk magunkból, ezt már a betegség előrehaladott stádiuma, korábbi megjelenési formái is vannak.
Pál apostol tesz egy nagyon fontos kijelentést Eféz. 2.3-ban, amely így szól: "természet szerint a harag fiai vagyunk, mint mindenki." A bűneset óta az önzés, a harag lényünk legmélyebb rétegeiben fészkel. Öröklünk egy természetet, egy beállítódást az őseinktől, aminek az egyik fő jellemzője a harag. Mindannyian erősen hajlamosak vagyunk erre, azután a hajlamot tovább súlyosbítjuk a tetteinkkel, döntéseinkkel: másodjára, harmadjára könnyebben megy a haragvás, azután századjára már nem is tudunk nem haragudni. Reflex lesz az indulat.
Jézus erre hív bennünket: "tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek."
Mi a szelídség?
Tegyük fel tehát a kérdést: mi az alázat, mi a szelídség?
A szelídség nem olyan elvtelen szelídséget jelent, ami mindent lenyel, szó nélkül, legfeljebb később érzi rosszul magát miatta az ember. Láthatunk ilyen példát is: van aki nyel, nyel, nem szól semmit, de belül fortyog, azután ha hazameny, kitölti a dühét a családon, vagy ha nincs más, a kutyáján, az meg szegény nem érti, hogy mi a baj. A düh nem egy logikus dolog. Először is: semmit nem lehet elérni vele, mert azonnal válaszreakciót kelt: ha dühösen reagálok, a másik is dühös lesz, mindenki azonnal védekező állásba áll, és máris messzebb vagyunk a probléma megoldásától. Másodszor: senkinek nem használ. Sem a másik embernek, sem magamnak: ha jól felidegesítem magam, fájni fog a fejem, a gyomrom� Az a magyar kifejezés, hogy "valaki mérges", nagyon jól kifejezi a lényeget: testet-lelket megmérgező dolog a düh. Sajnos az elméleti belátása az idegesség hiábavaló voltának nem elég, magam is, aki erről beszélek, sem vagyok mindig a nyugalom megtestesülése. A megoldást a szelídség megtanulása jelentheti.
Valahányszor az ember ideges, mérges, mindig tetten érhető az a pillanat, amikor az ember beleegyezik, dönt amellett, hogy ideges és feszült legyen, tehát elméletileg akár nyugodt is maradhatna.
Karinthy Frigyesnek van egy rendkívül szellemes kis írása, amiben az idegességgel kapcsolatos megfigyeléseit egy félmondatban így összegezte: "feljebbvalóval szemben senki se ideges." Úgy látta, hogy mondjuk a főnővér csak a nővérrel szemben ideges, az orvossal szemben nem ideges. A hadnagy csak a zászlóssal szemben ideges, a főhadnaggyal szemben nem ideges. Az osztályvezető a beosztottjával szemben ideges, a vezérigazgatóval szemben nem ideges. Úgyhogy ő a maga részéről azt ajánlotta, hogy ha valaki ideges, keressen egy olyan embert, akivel szemben függő viszonyban áll, aki őnála is idegesebb, és ennek a személynek a jelenléte jótékony hatással lesz rá, okvetlenül le fog csillapodni.
Tagadhatatlanul szellemes megállapítás és van is benne valami, de azért az ember lehet ideges a főnökével szemben, legfeljebb nem mutatja és máson tölti ki a haragját - olyanokon, akikkel szemben ezt megengedheti magának - vagy legalábbis azt hiszi, hogy megengedheti magának.
A "szelídség" szó elég jól érthető mindannyiunk számára, mégis szeretném, ha fellapoznánk egy Biblia-helyet, ahol Pál apostol a szelídségről beszél, ahol a gyakorlati oldalról láthatjuk, hogy mit is jelent a szelídség.
Eféz. 4.1-3: "Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében."
Első dolog, amit észrevehetünk, hogy Pál is egymás mellé rendeli az alázatot és a szelídséget, itt is láthatjuk, hogy ezek összetartozó fogalmak. Azután ezt írja: legyünk egymás iránt hosszútűrőek, egymás gyengeségeit hordozzuk el szeretetben, tartsuk meg a békességet. A szelídség tehát a hosszútűrést, szeretetet, békességet jelenti. A haragban egyik sincs meg: a harag türelmetlen, szeretetlen, harcoskodó.
Hogy miért is nagyon fontos megszabadulnunk a haragtól és megtanulnunk a szelídséget, megmutatják azok az ígéretek, amelyek hozzá kapcsolódnak.
Két igét idéznék, előbb az Ószövetségből, azután az Újszövetségből, amelyek ugyanazt tanítják erről:
Zsolt. 37.11: A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben. Mát. 5.5: Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Kedves Hallgatók, az üdvösségnek feltétele a szelídség megtanulása. Feltétel, de ugyanakkor ígéret is: ahogyan már szó volt róla, ez megtanulható, másrészt pedig annak az ígérete is, hogy Isten újjáteremtett világában már nem lesz harag, nem lesz düh.
Mi az alázat?
Térjünk most át arra, mit jelent az alázat. Ismét olyan fogalmom, amit körültekintően kell megvizsgálnunk, mert nem szabad összetéveszteni ezt sem a megalázkodással, sem az alázatoskodással. A megalázkodás negatív jelentéstartalmú, a meghunyászkodással rokon szó - meghunyászkodás az erősebb, a tekintélyesebb előtt. Az alázatoskodásban pedig valamilyen mesterkéltséget érhetünk tetten, valamilyen természetellenes, hátsó szándékú tettetést. Teljesen nyilvánvaló, hogy Jézus esetében egyikről sincs szó, és egészen másra buzdítja a követőit. Tegyük fel tehát a kérdést: a Biblia szerint mi az alázat?
Az alázat a Szentírása tanítása szerint nem csupán a teremtményektől megkívánt tulajdonság. Gondolhatnánk azt, hogy az ember legyen alázatos; Jézus ember is volt, ezért volt rá is jellemző az alázat. Ezzel szemben egy nagyon érdekes dolgot mond ki a 113. zsoltár: "Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsősége túl van az egeken. Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, a ki a magasságban lakozik? A ki magát megalázva, tekint szét mennyen és földön; Aki felemeli az alacsonyt a porból, és a szűkölködőt kivonszsza a sárból, hogy odaültesse őket a főemberek közé, az ő népének főemberei közé; A ki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!" (Zsolt. 113.4-9)
Az alázat tehát ez alapján az ige alapján egyrészt mások szolgálata, a mások javának a szem előtt tartása, emellett egyfajta helyes látásmódot is jelent. Isten mindig mások javára él, szolgál másokat. Ez talán furcsának tűnhet egyesek számára, hiszen Istent éppen a hatalommal szokás azonosítani, de a Szentírás egyértelműen beszél arról, hogy mindent Isten tart fenn, tehát mindenkinek szolgál. Apostolok Cselekedetei 17:25-ben ezt olvashatjuk: "ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent". Jézus is tanított erről a Hegyibeszédben: "� legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak." (Mát. 5.45)
Ahogyan említettem az előbb, az alázat jelent egyfajta helyes látásmódot is.
Isten részéről ez azt jelenti, hogy ő pontosan tudatában van annak, hogy Őtőle függ mindenki és minden, ennek megfelelően cselekszik., ebből következően szolgálatára van mindenkinek. Weöres Sándornak van egy verse, amiben a következőt olvashatjuk:
"Egykor én is úr akartam lenni,
ó, bárcsak jó szolga lehetnék.
De jaj, szolga csak egy van, az Isten,
És uraktól nyüzsög a végtelenség"
Az ember részéről a helyes látás az, hogy tudatában van annak, hogy minden, amije van, vagy amivé vált (jó értelemben), az Istentől kapott ajándék. Annak a gondolatnak az elfogadásáról van szó, amit Pál apostol így fogalmazott meg egyfelől: "Mid van ember, amit ne kaptál volna?" (1 Kor. 4:7), más helyen pedig ezt mondja: "Nem lakik énbennem, azaz a testemben jó". A megromlott természet hasznavehetetlen. Tehát ha bármink van, ha ma jobb emberek vagyunk, mint tegnap, ezért egyedül és kizárólag Istent illeti a dicsőség.
Láttuk tehát, mit jelent az Istennek az emberekkel szembeni alázata, láttunk mit jelent az embernek az Istennel szembeni alázata. Most tegyük fel a kérdést: mit jelent az embereknek az egymással szembeni helyes alázata?
Alapvetően ugyanezt, amit eddig áttekintettünk: mások szolgálata, helyes látásmód. A másik ember ugyanolyan gyenge, esendő, tévedő ember, mint én vagyok, ugyanúgy szereti Isten őt is, mint engem. Mindenkiért ugyanúgy meghalt Jézus, egymásnak testvérei vagyunk. Ne akarjam elnyomni, kihasználni a másikat: "szeresd felebarátodat, mint önmagadat".
Az alázatossághoz is kapcsolódik ígéret, Ésa. 57.15-ben ezt olvassuk: "Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét." Melyikünk nem szeretne Istennel közösségben lenni? Ennek feltétele az alázat és a bűnbánat, erre utal a "megtört szív". Azután Zsolt. 25.8-9-ben ez áll: "Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket. Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat." Azt érthetjük meg ebből, hogy Isten dolgainak megértése nem azon múlik elsősorban, hogy mennyire vagyunk éles elméjűek, sokkal inkább függ az alázatos lelkülettől, a gyakorlati életünk milyenségétől. A "legkisebb" hívő, aki engedelmes Isten iránt, aki alázatos, megismeri Istent, de az engedetlen, legyen az akár a legnagyobb elme, semmit nem fog megérteni Isten dolgaiból.
Jézus példaadása
Ezek után nézzünk meg egy példát a szelídségre és alázatosságra Jézus életéből, hiszen Őtőle tanulhatjuk meg, mit jelent a szelídség és az alázat a gyakorlatban. Ján. 18.19-21-ben ezt olvashatjuk: "A főpap azért kérdezé Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya felől. Felele néki Jézus: Én nyilván szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, a hol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, a kik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, a miket nékik szólottam. Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók közül, a ki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak? Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól, miért versz engem." Nézzük meg, mint NEM tett Jézus: nem gurult dühbe, nem szidta le a szolgát - de nem is hagyta a jogtalanságot szó nélkül. Azonban nem önmaga miatt emelt szót, hanem ahogy a zsoltárigében olvastuk: útbaigazította a vétkezőt. Jézus ezt a szolgát gondolkodásra belátásra akarta késztetni. Aki helyesen látja a dolgokat, mint ahogy Jézus is helyesen látta, a másik megváltozását, megtérését kívánja, végső fokon az örök haláltól, a kárhozattól való megmenekülését kívánja. Péter apostol nagyon tömören és szépen foglalja össze Jézus magatartását, alázatát és szelídségét: "Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott: aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre" (1 Pét. 2.22-23)
Tegyük le Istennél a terheinket
Elolvasom újra az alapigénket: "Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű."
Jézus ezt kéri, menjünk mindannyian őhozzá, hiszen van-e olyan ember, aki nem megterhelt? Annyi minden terhel bennünket az életben, de a legnagyobb teher, hogy nem vagyunk szelídek és alázatos szívűek, hanem bizony természetünknél fogva mindannyian hajlunk a haragra, az önmagunk felmagasztalására és az önzésre, a büszkeségre, a nagyravágyásra. Ezek bizony nagyon fárasztó és megterhelő dolgok. Vajon jól érzi magát, aki haragszik, vagy inkább idegileg, szellemileg kimerül? Nem kimerítő mindig résen lenni és a magunk előnyét keresni? Nem kimerítő kiverekedni valamilyen előnyös helyet a többi ember között? Nyilván nem csak ezekről beszél Jézus, hanem az élet minden terhéről, minden nyomorúságáról is.
Figyeljük meg, hogy Jézus nem a meglévő terheinkre akar még tenni. Ha mi a saját terheinkkel nem bírunk, ezekre ő nem tesz még újabbakat. Ha mondjuk van a vállunkon 50 kg, és nehezen bírjuk, 60-nal sem fogunk szaladni.
Mit várnának az emberek általában Istentől? Azt szeretnék sokan, hogy vigyük el a terheinket Istenhez, ezeket vegye le rólunk, azután engedjen vissza a saját dolgainkhoz. Bárcsak adna Isten ezt-azt, pénzt, egészséget, jó állást, férjet-feleséget, azután hagyna minket úgy élni, ahogyan mi a saját fejünk után menve elgondoljuk.
Isten valóban szeretné, hogy elvigyük hozzá a terheinket, le is veszi ezt a vállunkról, megszabadít az aggodalmaskodástól, ezután terve van a mi életünkkel.
A megnyugosztás nem biztos, hogy azt jelenti, hogy akinek minden napra éppen csak kenyere van, az egyszerre dúskálni fog. De azt mindenképpen jelenti, hogy minden nap nyugalommal eheti az ember a kenyerét, mert Isten leveszi róla a holnapért való aggodalmaskodás terhét. Túlságosan nehezek számunka a saját terheink, ezek akadályozzák meg, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk. Tegyük fel, hogy valaki nehéz anyagi körülmények között él, és tele van aggodalmaskodással a holnap miatt. Egyszer csak jön egy újabb gond: bizony sem szelíd nem lesz, sem alázatos szívű. A teher, az aggodalmaskodás megakadályozza ebben.
Ne aggodalmaskodjunk
"Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal? Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Mát. 6.25-34)
S miután ő levette rólunk az aggodalmaskodást, Jézus ezt mondja, vegyétek magatokra az én igámat az én terhemet, és ebben az igában, a Jézussal való együtt munkálkodásban tanulhatjuk meg az Isten szerinti alázatosságot és szelídséget.
Jézus igája és terhe, amelyet könnyűnek és gyönyörűségesnek nevezett, a mások szolgálata, a másokért végzett munka volt. Ha kilépünk az önmagunk körül forgásból, ha tudunk mások felé fordulni, másokra időt, energiát szentelni, akkor teljesedhet ki az életünk. Az önző ember élete nyomorúságos és nehéz, ezzel együtt örömtelen, az önzetlen emberé pedig szép és boldog. Jézus igájában ő maga is benne van. Együtt dolgozásra hív minket. Az iga pedig nem a nehézséget, a megkötözöttséget jelenti, hanem arra szolgál, hogy elossza a súlyt és megkönnyítse a munkát. Jézus pedig milyen indokból hordozta ezt az igát? Szeretetből. A szelídséget és az alázatot csak a Jézussal való közösség tudja biztosítani a mi számunkra, az adhatja meg, ha Isten jelen van az életünkben, állandó kapcsolatban állunk vele Jézus ember is volt - az ő számára is a mennyei Atyával való állandó kapcsolat biztosította ezt. Többször tanúságot tett róla, hogy az Atya mindig vele van.
Hogyan lehetünk szelídek és alázatosak?
Láttuk azt, hogy mit jelent a szelídség, mit jelent az alázat, láttuk, hogy ezt csakis az Istennel való szoros, személyes kapcsolat adhatja meg a számunkra.
Utolsó kérdésünk az, hogy hogyan lehetünk mi ilyenek, mi ennek a gyakorlati útja?
Mielőtt az erre vonatkozó igét kikeresnénk, tekintsünk át néhány alapigazságot, amit a mai délelőttön érintettünk.
- A harag, az önzés az emberi természetünk alaprétegeiben gyökerezik, ezért rendkívül szívós ellenség,
- A szelídeké lesz a földé, és az alázatosokkal lakik Isten, tehát ez üdvösség kérdése az ember számára. Ha ez nem valósul meg az életünkben, elveszünk.
- Jézus élete minta a mi számunkra, Neki ugyanolyan emberi természete volt, mint nekünk.
Hogyan győzött Jézus? Mi által tudta megőrizni mindig a szelídségét, alázatát?
Jézus "� az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért." (Zsid. 5.7)." Az istenfélelem magyarázatát pedig Péld. 8:13-ban találjuk: "Az Úrnak félelme a gonoszság gyűlölése". Általában is a bűn, a rossz gyűlölése (nem a bűnösé!), de főképpen a rossz gyűlölése a saját életünkben. Jézus tudta, hogy mennyire súlyos a bűn, és hogy a halálba visz. Tudta, hogy nincs erő a jóhoz az emberi természetbe, sőt a rosszra hajlik. Tisztában volt vele, hogy csak Isten, az Atya és a Szentlélek ereje, a velük való tökéletes közösség tarthatta meg Őt emberként a jóban, és ez tarthat meg minket is.
Jézus tudott kérni: a szükséglet teljes mélységéből, a tehetetlenség abszolút átérzéséből kérni. Kért és kapott. Zörgetett és megnyittatott.
Befejezésül azt kívánom mindannyiunknak, hogy mi is tekintsük mintának Jézus imaéletét, keressük az Istennel való közösséget, és meg fogja adni a kéréseinket. Mindennél inkább szükségünk van a szelíd és alázatos szívre, és Isten jól tudja ezt, és meg is akarja ezt adni az embernek. Kérjünk bátran, ismerjük el a tehetetlenségünket, és az Úr betölti minden szükségünket.