Gyönyörködve nézem, a Debrecen felett lebegő hőlégballonok szárnyalását.
Nem tudok felhőtlenül örülni, amióta fizikai képességeim legjavát elveszítettem.
Pedig magam is kipróbáltam, megtapasztaltam az érzést: Lebegni ég és föld között.
Tiszadobon, Kocsis Zoltánnal és családjával versengve szálltunk egy ilyen léghajó kosarába.
Csodás volt felülről szemlélni a Holt – Tisza ismert képét.
Láttam udvarunkat, házunkat, állataimat.
Micike és Bubu kutyáinkat, vadkacsáinkat, galambjaimat.
Mára már fotóm sem maradt róluk.
Csak emlékük.
Földhöz ragadtam.
Már annak is örülnöm kell, ha nem esek el az autóbuszon, ha emelni tudom a lábam.
Jó visszagondolni, hogy valaha repülni tudtam.
Ma már csak elmém, gondolataim szárnyalnak.
Azok nem lettek szárnya szegettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése