Ma visszanyúltam a ferences forrásokhoz.
Oly sokat kell még tanulnom, hogy úgy éljek, mint ferences testvéreim.
Talán csalódásaimat elkerülhetem, bölcsebbé leszek:
A csend és a hallgatás szeretete
1. A hallgatás erénye nagy segítség a tökéletesség kialakításában
a szerzetesnek. Sok beszéd nem marad hiba nélkül'' (Péld 10,19), tehát
aki ritkán beszél, ôrizkedik a bűntôl. A túlságos fecsegésnek a vége
Isten, vagy felebarátunk sérelme szokott lenni. Ezért származik a
hallgatásból az igazság, ami pedig a béke gyümölcse. De mert a
kolostorban égetôen fontos a béke, ezért oly szükséges a hallgatás.
Ebbôl születik majd a szív békessége. Ezért beszél Izaiás Próféta a
csendrôl így:
,,És az igazságosság békét hoz,
S az igazság szeretete hallgatás...'' (Iz 32,17)
Ez pedig azt jelenti: oly nagyszerű erény a csend szeretete, hogy
az emberben megtartja Isten szeretetét, felebarátai között pedig
megôrzi és táplálja a békét. Mert ha csak kemény fegyelemmel nem
vigyáz az ember ajkára, kegyelemkincseit szétszórja egy-kettôre és
igen sok bűnbe esik bele. ,,A nyelv kicsiny tag ugyan, de nagy
dolgokat visz végbe. A nyelv tűz, a gonoszságnak egész világa'' --
mondja Szent Jakab (3,5 és 6). Mert a nyelv okoz majd minden bűnt,
vagy pedig a nyelv követi el azokat -- mondják a Szentírás magyarázói.
Akarod-e hallani, kedves Nôvér, mennyi rossz származik a
nyelvbôl, hacsak szorgalmasan nem vigyázunk rá?
A nyelv káromkodik, zúgolódik, bűneit szépíti. A nyelv hamis
esküt mond, hazug, megszóló, hízelgô. Átkozódik, rossz akaratú
másokkal szemben. Minden veszekedés tôle ered. A jó igyekezetet
lemosolyogja, ellenben rossz tanácsot ad. Rágalmaz, dicsekszik, nem
ôrzi meg a titkot. Fenyegetôzik s komolytalan ígéreteket tesz. Végül
végnélkül tud mindenféle ostobaságot összefecsegni.
Valóban nagy baj lenne és bizony nem Istennek szentelt
személyekhez illô, ha nem ôriznék ajkukat, ha nem fegyelmeznék
nyelvüket. Hiszen mennyi baj származik a nyelv nyughatatlanságából!
Ezért merem oly biztosan mondani: hiába dicsekszik, hiába van
nagyra vele a szerzetes, hogy szíve erényekkel telített, ha közben
megszegi a csendet fékezhetetlen fecsegésével. ,,Ha pedig valaki
szerzetesnek tartja magát, nem fékezvén nyelvét, hanem megcsalva
önszívét, annak hiábavaló a vallásossága'' -- mondja Szent Jakab
(1,26).
2. Ó Jézusnak kedves jegyesei, tekintsetek Úrnônkre, az erények
tárházára, Máriára és tanuljátok meg tôle a csendszeretet tudományát!
Mily hallgatag volt a Boldogságos Szűz, mindenki tudja. Ha
végigszaladunk az Evangéliumon, azt látjuk, alig beszélt. Csak négy
személlyel beszélt és csak hét szót. Két szót az Angyallal, kettôt
Fiával, kettôt Erzsébettel s a mennyegzô szolgáival csupán egyet. Hogy
meg kell szégyenülnie a mi fecsegésünknek erre. Hiszen mi oly könnyen
hajlunk a szószaporításra. Pedig mily értékes a csend szeretete.
3. Értékes a csend, mert töredelemre indít. Mikor az ember
hallgat, életére gondol és alkalma van elgondolkodni, mennyi a hibája,
mily kevéssel jutott elôbbre s akkor töredelemre indul. Ezért mondja a
zsoltáros:
,,Elnémultam, megalázkodtam;
A boldogságról hallgattam;
De fájdalmam megújult.'' (Zsolt 38,3)
Értékes azért is a csend, mert az embert égi hazájába irányítja.
Megcáfolhatatlan bizonyítéka: ha valaki olasz földön jár és nem beszél
olaszul, ez azt bizonyítja, hogy nem olasz. Így aki ezen a világon nem
evilági dolgokról beszél, nyilvánvalóan máshol él gondolatvilága.
,,Aki a földrôl való, a földrôl beszél'' -- mondja Szent János
Evangélista (Jn 3,31).
Semmi sem oly hasznos a csend megtartására a szerzetesnek, mint
ha kerüli az emberek társaságát és éli az egyedülvalók életét. Mert
aki fölülemelkedett mindazon, ami emberi, nem lehet más vigasza és
társa, csak egyedül Isten. Ezért kell egyedül lennie és magába
mélyednie. És mihelyt Isten a társa, ne törôdjék az emberi
fecsegésekkel. Ezért mondja Jeremiás próféta:
,,Üljön magában és hallgasson
Mert önmagán fölülemelkedett...'' (Siral 3,28)
Egyedül van, tehát kerüli az emberi szószaporítást és hallgat,
mert az égiek töltik el szívét s azért önmagán fölülemelkedett, mert
megérezte az égiek édességét.
4. Minden szerzetesnek szükséges a tökéletességre a csend
szeretete. De még sokkal inkább Krisztus aráinak. Mert így lesz
beszédük értékes (vö. 1Kir 3,1). Ajkukat szerényen kell ôrízniök.
Ezért csak nagy szükségben beszéljenek. Azért mondja Szent Jeromos
Egyháztanító: ,,Legyen a szerzetesnô beszéde szerény és szűkszavú. Ne
legyen ékesszóló, hanem inkább szemérmes.'' Ezt mondja egy régi bölcs
is: ,,Ha igen tökéletes akarsz lenni, légy rövidbeszédű, ritkabeszédű
és halkbeszédű.
Hallgasd csak meg, fecsegô nôvér, hallgasd csak meg, zajos és
nagyszájú szerzetes, mit kell tenned, hogy megszokd te is a csend
szeretetét. A szentek életében olvashatjuk, hogy Agathon Apát három
évig kavicsot hordott a szájában, míg a csend szeretetét meg nem
tanulta. Te is tégy kavicsot a nyelved alá, szorítsd nyelved az
ínyedhez, ,,tedd ajkadra ujjadat'' (Bir 18,19), és így tanuld meg a
csend szeretetét. Nagy szégyen Krisztus jegyesére, ha inkább akar
mással, mint jegyesével, Jézus Krisztussal beszélni.
5. Ritkán beszélj tehát. Akkor is keveset és röviden. Félelemmel
és szerénységgel. A magad ügyében alig szólj valamit (Sir 32,10). Född
be arcod a szerénység fátyolával. Varrd be ajkaid a fegyelem
szálaival. Legyen beszéded rövid, értékes és hasznos, legyen
összeszedett és alázatos. Beszélj ritkán, Isten kedveltje, akkor is
keveset, mert a ,,sok beszéd nem marad hiba nélkül'' (Péld 10,19).
Hiábavalóságot ne beszélj, mert ,,minden hiábavaló szóról, melyet
szólnak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.'' (Mt 12,36).
,,Hiábavaló az a szó, melyet szükségtelenül, vagy a hallgató
szórakoztatására mondanak'' -- mondják a Szentírás tudósai. Hallgatni
arany, mert mindig jobb hallgatni, mint beszélni. ,,Néha megbántam,
hogy beszéltem, de azt, hogy hallgattam, soha'' -- mondja egy görög
bölcs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése