Életünk, mint ajándék és feladat
Életünk ajándék, nem mi teremtettük önmagunkat, hanem Isten adta létünket. Ezért nem csinálhatunk vele azt, amit akarunk. Ha úgy akarjuk birtokolni létünket, hogy elfelejtjük az adományozót, súlyos következményekkel számolhatunk.
A mai ember nem Istenből, hanem Isten helyett akar élni. Mintha Isten útban lenne neki. Csak akkor veszi észre, hogy valami baj van, amikor személytelennek és gépiesnek érzi az életet. Nem véletlen, mert ha Istent kizárjuk, akkor vele együtt a személyes jelleget is kizárjuk. Mi pedig önerőből nem tudunk igazán személyessé válni, mert bűneink miatt nem vagyunk kellően hajlékonyak. Isten személyei teljesen önmagukat adják, és így lesznek önmaguk. Sőt ez az önajándékozás még kifelé is sugárzik. Ebből lesz a teremtett világ.
Mi viszont csak részben tudjuk adni önmagunkat, s nem biztos, hogy eljutunk arra a szintre, hogy kifelé sugározzunk is. Pedig mindenki erre kapott meghívást. A leghitelesebb embereknél láthatjuk ezt az életminőséget, akiket haláluk után szentekként tisztelünk. S milyen érdekes, hogy a nem hívők sem tartják őket bolondnak, legfeljebb azt mondják; nem tudnánk követni őket.
Életünk ajándék és feladat. Akkor élünk igazán, ha életünket nem befejezettnek, hanem megkezdettnek tekintjük, hogy Isten országába fejlődhessünk.
Sánta János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése