Aktuális elmélkedés a Magyar Kurírból

A hamufelhő más szemszögből

Számos ország légiforgalmát lebénító hamufelhő és az ebből adódó gazdasági veszteségek és kellemetlenségek – a média figyelmét az elmúlt napokban leginkább ez foglalta le.
Kevésbé került előtérbe azonban a hírekben az ember és a természet kapcsolata, és főleg az, hogy szinte tehetetlenül állunk olyan jelenségekkel szemben, mint például az izlandi vulkán kitörése. A témáról Claudio Maria Celli érseket, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnökét kérdezte a Radio Vaticana munkatársa.
„Korunkban az egyik probléma az, hogy amikor az embert értelmezzük, akkor ezt legtöbbször a gazdaság vagy a globalizáció szempontjából tesszük. Elfelejtünk azonban mélyére hatolni annak, hogy valójában ki is az ember a teremtett világban a mai körülmények között. Úgy vélem, ezek a jelenségek a tudatunkat, a gondolkodásunkat szólítják meg, vagyis hogy kik vagyunk voltaképpen, és segítenek újra ráébredni, hogy az ember megnyílhat az egész világra. Az ember ismét felfedezi teremtett mivoltát, hogy ki is ő valójában. Ez még inkább felhívhatná a figyelmünket, hogy ne csak életünk igazi, emberi oldalait emeljük ki, hanem alázatosabb magatartással álljunk a dolgokhoz. Nem azért, hogy az ember kisebbnek érezze magát, hanem azért, hogy a mai világ összefüggéseiben a teremtményi mivoltának megfelelő dimenzióban érezze magát. Időnként elfelejtjük: újra és újra fel kell fedezünk, mit jelent összhangban lenni a Teremtővel.”
Arra vonatkozóan, hogy a média miért szorítja háttérbe az ember „véges” voltának kiemelését egy kontrollálhatatlan természeti jelenséggel szemben, és miért tiltakozik, a bíboros így fogalmazott:
„Nem hiszem, hogy rossz szándék húzódik emögött. A baj az, hogy az élet gyakran rákényszerít a felületességre, hogy a témák mélyebb ismerete nélkül haladjunk előre, anélkül, hogy belépnénk az ember szívébe, legmélyebb, legigazabb érzéseibe. Így az a veszély áll fenn, hogy a hír csak a jelenségre korlátozódik, és nem fordítunk figyelmet benne azokra a vonatkozásokra, dimenziókra, amelyeket az ember még ha talán olykor nem is tudatosan, de érzékel. Azt hiszem, hogy az ilyen események láttán az ember – óriási ismeretei és technikai vívmányai ellenére – ismét felfedezi véges voltát, azt, hogy ő teremtmény. Úgy vélem, hogy a természet a maga összetettségével, a belőle fakadó nehézségekkel együtt egyrészt segít újra felfedezni, hogy egy teremtett világban élünk, másrészt azt, hogy végesek vagyunk, de azt is, hogy Isten kezében vagyunk, aki szeret, kísér minket, és mindig mellettünk van, amikor akár olyan nehézségekkel is szembe kell néznünk, amelyek heves, kiszámíthatatlan formában nyilvánulnak meg a teremtett világban."