- Kiss Szaléz és "társai" koncepciós pere -
Miközben a II. világháborút követő "demokratikus átmenetnek" nevezett időszakban éledezett egy új Magyarország, a Kommunista Párt a demokratikus színfalak mögött gőzerővel dolgozott a hatalom megszerzésén. Az MKP-t segítette, hogy már 1945 februárjától kezében volt a politikai rendőrség szervezete, mely a "párt ökleként" működött. A Belügyminisztériumban, a rendőrségen, a népbíróságokon, az ügyészségeken és a közigazgatásban is egyre inkább a baloldal vált meghatározó erővé.
Két fő tényező azonban minden igyekezet és a szovjet vezetés minden támogatása ellenére útját állta a Kommunista Pártnak a hatalomért folytatott harcban. Egyrészt az 1945-ös novemberi választásokon abszolút többséget szerzett Független Kisgazda Párt, másrészt pedig az egyházak. Különösképp a katolikus egyház jelentett ellenállást, melynek élén egy kérlelhetetlen, elveiből nem engedő hercegprímás állt, Mindszenty József személyében. A kisgazdák a demokratikus szabadságjogok védelmezőjeként, az egyházak pedig szellemi és lelki befolyásuk miatt voltak ellenségei a társadalom feletti kizárólagos hatalom megszerzésére törekvő kommunista ideológiának.
E tanulmány "főszereplője", Páter Kiss Szaléz, szerzetes-politikus személye megtestesítette mindazt, ami ellen harcoltak: a polgári demokráciát és az Istenhitet. A "régi rend" szimbóluma, veszedelmes ellenfél, azaz eltávolítandó személy volt. A likvidálás eszköze pedig a "jól bevált" szovjet minta alapján, az 1945 utáni időszakban Magyarországon is meghonosodó koncepciós eljárás volt.
A kommunista hatalmi berendezkedés létrejöttében főszerepet játszottak a koncepciós perek. Ezek szinte mindegyikének célja a civil társadalom valamely szegmensének szétzúzása volt. Tudatosan összemosták a köztörvényes bűncselekményeket a politikai vádakkal. A hatóságokat soha nem a valós történeti tényállás kiderítése érdekelte, hanem direkt politikai elvárásoknak akartak megfelelni. Ennek megfelelően konstruálták meg a legfelsőbb pártvezetés által kitervelt és a nyomozó szervek által közvetített tényállást.
Sajnos a ferences páter elleni koncepciós per alapdokumentuma, a peranyag jelenleg nem áll a magyar kutatók rendelkezésére. Ennek oka, hogy a pert -a magyar eljárás megindulása után- a szovjet hadseregcsoport katonai bírósága előtt folytatták le. Így csak a kihallgatási jegyzőkönyvek és a visszaemlékezések vannak segítségünkre az események rekonstruálásánál. Alapos a feltevésünk azonban, hogy valamely orosz levéltárban lappanganak ezek az iratok. 1993 májusában ugyanis az Oroszországi Föderáció Legfőbb Ügyészsége rehabilitációs igazolást adott ki, így - különösen ismerve a birodalmi adminisztráció alaposságát- nyoma kell, hogy legyen a pernek.
Ki volt Páter Kiss Szaléz?
Kiss Szaléz, ferences szerzetes életéről a gyöngyösi eseményekig egyik legfőbb forrásunk egykori magisztere, P. Király Kelemen kézirata. Az 1947-től Amerikában élő páter több mint húsz esztendőn át dolgozott a "szent életrajzon", mely nem tudományos mű, mégis alapos anyaggyűjtés áll mögötte. (A kéziratot P. Füzér Julián küldte meg Detroitból a magyarországi ferenceseknek 1991 januárjában.)
Eredeti nevén Kiss László egy szegedi cipészmester gyermeke volt, 1904. július 27-én született a Tisza-parti városban. Hamar elveszítette édesapját, de szűkös anyagi lehetőségei ellenére tanulni vágyott. A szegedi alsóvárosi templomban ismerkedett meg a ferences renddel, s itt hozta meg élete nagy döntését, hogy szerzetes lesz. Krupa Sándor, egykori teológustársa úgy emlékezett rá vissza, hogy "Szent reformátor volt. Fanatikusan hitte, hogy rendünknek külön hivatása van e zűrzavaros világban...külsőleg-belsőleg rendszerető ember volt és született szónok", de figyelemreméltó a tartományfőnök jellemzése is: "A túlfűtött ambíció bizonyos neme van Szalézban és túl erős a kriticizmusa". Az bizonyos, hogy Kiss Szaléz erős egyéniség volt, aki végletes érzelmeket váltott ki környezetéből. Sokan rajongtak érte, de sokak számára kellemetlen lehetett mindig szókimondó, állandóan tettre kész, "izgága" természete. 1928-ban pappá szentelték, majd Pécsett tanított. Szeretett volna missziós tevékenységet végezni, de beteges alkata miatt erre nem volt lehetősége, s lemondóan jegyezte be naplójába: "...nyavajás vagyok, hogyan mehetnék misszióba?" (1929-ben Budapestre utazott orvosi vizsgálatra, ahol általános gyengeséget, idegességet és szívgyengeséget állapítottak meg nála.)
Nevével találkozhatunk a 30-as éve modern hangvételű katolikus újságjában, a Korunk Szavában. Nemzete iránti elkötelezettségéből fakadóan sokszor kemény szavakkal ostorozta a magyar politikai és egyházi vezetést és a katolikus társadalmat. 1934-ben rövid időre Jászberénybe került, majd egy éles hangú cikke miatt el kellett vállalnia egy amerikai missziót.
Így lett - az angolul egyébként nem beszélő - szerzetesből 1937 tavaszától New-Brunswick plébánosa. Öt esztendőt töltött Amerikában, azonban itt sem tétlenkedett: társszerkesztője volt az Amerikai Magyarok Vasárnapjának, publikált az amerikai Magyar Népszavában, de az óhazában is jelentek meg írásai. Nem szerette Amerikát: "Idegennek, otthontalannak érzem magam. Kevés itt a lélek, kevés itt a szellem. A beszédeket a legegyszerűbb nívón kell mondanom". Mindig visszavágyott szülőföldjére, s a háború kitörése után, mikor mások menekültek az országból, ő az utolsó pillanatban hazaindult. 1942 januárjában az utolsó Európába induló személyszállító hajó fedélzetén ott volt Kiss Szaléz is. Ekkor még nem sejthette, mennyi megpróbáltatás várja majd szeretett Magyarországán.
Miután hazatért, Debrecenben lett házfőnök és plébános. Kereszténységéből és humanizmusából fakadóan szemben állt minden elnyomó rendszerrel. Nem meglepő hát, hogy a németekkel szembeni bátor kiállása miatt kis híján a Gestapo áldozata lett. Egy áthelyezés azonban ekkor még megmentette. Így került Gyöngyösre, ahol a teológusok magisztere és a ferences Hittudományi Főiskola pasztorális tanszékének tanára lett.
A front elvonulása után hivatásának ezen az új színhelyén ismét munkába fogott. A háborús kataklizma után az ifjúsággal való foglalkozást tartotta legfontosabb feladatának. Ehhez elsőként egy hatékony szervezetre volt szüksége. Ezért megalakította a katolikus valláserkölcsi alapon működő, autonóm ifjúsági szervezetek csúcsszervezetét, a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, a KEDIM-et. A közösség óriási sikerrel működött. Erről maga Szaléz atya letartóztatása előtt tíz nappal így írt az Amerikában működő Benignus páternek: "Nekem is van itt hatalmas ifjúsági szervezetem, a KEDIM. Főképp középiskolás felsős fiúk-lányok és akik az érettségi után tovább nem mennek. Nagyon szegények vagyunk, de azért lassan alakul és szépül mindenünk. Minden vasárnap van közös kultúrnapunk, melyen 300-400, néha 500-600 fiú és leány vesz részt. Olyan vitaestjeink vannak, hogy csak úgy porzanak bele a falak. Készül és alakul az új magyar demokrácia. Kérek részünkre is sok imát."
A KEDIM-et már 1945 nyarán támadások érték, különösen, hogy a baloldali MADISZ (a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) tagsága folyamatosan csökkent. Kiss Szalézt már ekkor beidézték kihallgatásra a gyöngyösi rendőr-főkapitányságra, ekkor azonban még elengedték. A támadások kapcsán a páter kifejtette, hogy "Az ifjúságért újabb harc indult". Azt vallotta viszont, hogy az egyház elsődleges joga és kötelessége a fiatalok erkölcsi életre való nevelése. Úgy fogalmazott, hogy: "Kereszténységünk és magyarságunk egyaránt szent nekünk, s ezeknek az értékeknek a védelmében mindenre készek vagyunk."
A KEDIM sikerei egyre erősebb ellenszenvet váltottak ki a baloldalon, ráadásul tartani lehetett attól, hogy a dinamikusan fejlődő mozgalom, élén a tettre-kész páterrel, országos szinten is tényezővé válik. Páter Kiss Szaléz, aki ráadásul tagja, majd alelnöke lett a helyi Kisgazdapártnak egyre nagyobb veszélyt jelentett a kommunista pártra. A páter elnémítása rövidesen tehát elsőrendű feladattá vált. Ehhez jött kapóra néhány gyöngyösi fiatal bosszúhadjárata a városban garázdálkodó orosz katonák ellen.
1946. április 28-án, Húsvét vasárnapján -híven a kommunisták dramaturgiai érzékéhez, hiszen pl. Mindszenty József hercegprímást is Karácsonykor hurcolták el- demokráciaellenes összeesküvés vádjával letartóztatták Páter Kiss Szalézt és "társait": azaz több tucat középiskolás fiút. A Politikai Rendészeti Osztály által elhurcoltak pontos számát nem ismerjük, de a BM Vizsgálati Dossziéja 50 letartóztatott személy kihallgatási jegyzőkönyvét tartalmazza, s a visszaemlékezések is 30-60 fiú elhurcolásáról szólnak.
A Kiss Szaléz elleni fellépéshez az szolgált ürügyül, hogy néhány fiatal fiú szovjet katonák ellen merényleteket követett el 1945-46 folyamán Gyöngyösön és környékén. Legalábbis ez derül ki a kihallgatási jegyzőkönyvekből. Már az áldozatok számát illetően sem volt azonban megegyezés. A magyar jelentések szerint négy, a szovjet álláspont szerint öt merényletet követett el három tizenéves fiú, Kizmann Ottó vezetésével. A 18 éves Kizmann Ottót -akinek sváb származását minden jegyzőkönyv kiemeli-, személyes bosszú vezette, amit akkor fogadott mikor édesanyját -mások szerint húgát- szeme láttára megerőszakolták a mátraaljai bortól megrészegült orosz katonák. A kommunisták ezeket az állítólagos gyilkosságokat használták fel első, nagyszabásúnak ígérkező támadásukhoz a Kisgazdapárt és a katolikus egyház ellen.
A képtelen koncepció szerint a bűncselekmények elkövetésére Kiss Szaléz bíztatta a hozzá rendszeresen járó, s a KEDIM-hez valamilyen módon kapcsolódó fiúkat. A kierőszakolt vallomások szerint a bűncselekmények után, gyónások alkalmával a páter feloldozta a fiatalokat, aztán fegyvert szerzett nekik a további merényletek elkövetéséhez.
A fegyveres összeesküvés vádjának alátámasztásához persze szükség volt tárgyi bizonyítékokra is. A jegyzőkönyvekhez csatolták is a lefoglalt bűnjelek listáját. Ezek szerint 11 letartóztatottnál találtak német és orosz fegyvereket, összesen öt pisztolyt, hét kézigránátot, tíz puskát, néhány lövedéket, egy német bemérő műszert és egy pisztolytáskát. Ezzel a "fegyverarzenállal" akarták tehát a veszedelmes fasiszta merénylők megdönteni a demokratikus rendszert.
Kassay Kázmér, akit 15 évesen hurcoltak el, így emlékszik vissza a bizonyítékok beszerzésének módjára: "Az egész házat felforgatták, feltúrták. Az egyik legény lemászott a gémeskutunkba is, és diadalmasan hozta a vízből kihúzott zsákmányt, a tárgyi koronatanút, egy rakétapisztoly roncsait. Vajon ebben az időben melyik kútba találtak volna kevesebb hadianyagot? Aláíratták anyámmal a jegyzőkönyvet, majd megígérték neki, hogy holnapra hazaengednek. Százhúsz hónap lett az ígéretből".
Az országos napilapok 13 nappal a letartóztatások után kezdtek cikkezni a "gyöngyösi összeesküvésről", ennyi idő állt rendelkezésre, hogy véglegesítsék a koncepciót, s kicsikarják a vádpontokat alátámasztó vallomásokat. A május 2-án megjelenő újságok fasiszta terrorszervezet, nagy demokráciaellenes összeesküvés leleplezéséről írtak. A tervszerű sajtóhadjáratról a 48-ban Franciaországba emigrált, Garamvölgyi Artúr, a Népszava egykori tudósítójának visszaemlékezése ad képet. Azt írta, hogy a rendőrségi tudósítókat az Andrássy útra hívták. Először Décsi Gyula őrnagy (aki majd két évvel később Mindszentyt is vallatta) tájékoztatta az újságírókat, hogy elfogták Kiss Szalézt és társait, akik meg akarták dönteni a köztársaságot. Ezután bemutatták az összeesküvőket: "sápadt, elgyötört emberek tántorogtak be a szobába. A csoport élén Kiss Szaléz állt. Reverendája sárosan, gyűrötten lötyögött testén. Arcán ökölnyi kék foltok éktelenkedtek, szája bal sarkán vér szivárgott. A serdülő fiúk úgy álltak ott, mint egy tucat megszeppent apróság". Az amúgy is gyenge fizikumú Szaléz atya tehát tele volt sérülésekkel, s valószínű, hogy épp ezért nem tudták ügyét nyilvános tárgyalásra bocsátani. A túlzásba vitt kínzásokkal elszállt a látványos, világraszóló kirakatper lehetősége. A Mindszenty-per, sőt a köztársaság-ellenes összeesküvés főpróbájának szánt ügy kellemetlenné vált. Ezért aztán áttették a szovjet katonai ügyészséghez. Sem a magyar, sem az orosz katonai hatóság nem adott ki jelentést a tárgyalásról és az ítéletről, s az újságok nem foglalkoztak vele többé.
A félresikerült kísérlet ellenére a Kisgazdapárt lejáratása nem volt eredménytelen. Az ügyet a párt vezetésével a gyöngyösi származású Antal József Lajos, a Kisgazdapárt Központi Szervezési Osztályán Vörös Vince titkáraként dolgozó joghallgató kötötte össze. Az országos méretű, vezető kisgazda politikusoktól kiinduló fegyveres szervezkedés koncepcióját az ő vallomására alapozták. Először 1946. április 28-án tett vallomást. Ekkor még úgy nyilatkozott, hogy "Semmiféle tudomásom nem volt arról, hogy fegyveres szervezkedés készült". Egy héttel később, május 5-én már azt mondta, hogy "Fillér László nemzetgyűlési képviselő említette, hogy Mátra-központtal olyan fegyveres szervezetet kell kialakítani, mely egy kirobbanó angolszász-orosz ellentét esetén fegyveres ellenállást fejtene ki az oroszok és a kommunisták ellen. A megbízható vezetők kiválasztásával kapcsolatban az egyházat és a kisgazdapárti szervezeteket említette". A két vallomás felvételének időpontja között eltelt egyetlen hét alkalmas volt arra, hogy "felfrissítsék" Antal emlékezetét. Ettől kezdve számos kisgazda politikusra nézve tett terhelő vallomásokat, így pl. Vásáry Istvánról, B. Rácz Istvánról és Gyulai Lászlóról. Vallomása szerint Gyulai (a Propagandaosztály vezetője) Kovács Bélával, a párt főtitkárával és Nagy Ferenc miniszterelnökkel is tárgyalt. Az "összeesküvést" tehát a párt legfelsőbb vezetésével igyekeztek összefüggésbe hozni. A dolog jelentőségét mutatja, hogy maga Nagy Ferenc is lépéseket tett kivizsgálására, s személyesen kereste fel a fogva tartott koronatanút. P. Király Kelemen nyomozása során írt Nagy Ferencnek is Kiss Szaléz ügyében, aki levelében a következőt válaszolta: "Antal Józseffel beszéltem a börtönben, Kiss Szaléz közeli hívével, aki pártunk központjának képviselője volt. Ez a találkozó tragikus volt. Antal József már oly mértékben volt "preparálva", hogy mikor kérdéseimmel úgyszólván szájába adtam a tagadás lehetőségét, minden vádat beismert. A szeme zavaros volt, azt lesütve vallott. Tudtam, hogy mit szeretne mondani, de ő azt nem tudta vagy nem akarta előttem kimondani". Antalt a kínzások megtörték.
A nemrég elhunyt parlamenti korelnök, Varga László kapott felkérést a budapesti ferences rendfőnöktől, hogy vállalja el Kiss Szaléz védelmét. Beszámolt arról, hogy a megbízást követő napon már a Markó utcai fogházban volt, ahol átadta meghatalmazását, de a letartóztatottak névjegyzékében Kiss Szaléz nevét nem találták. Ezek után tovább kereste védencét a Pest vidéki fogházban, a Fő utcában, majd a kőbányai gyűjtőfogházban is. Ám hiába kereste, egyik helyen sem találta. Végül a népügyészség vezetőjéhez, Ferencz Tiborhoz fordult, aki egy szócsatában véletlenül kibökte, hogy Szaléz atyát átadták a szovjet katonai hatóságoknak, s biztos, hogy többet nem látja életben. A védelemmel megbízott ügyvéd még egy kísérletet tett védence megtalálására. Felkereste egy régi ismerősét az Igazságügy-minisztériumban, aki azonban közölte, hogy semmit nem lehet tenni, hiszen a békeszerződésig a megszállók azt cselekszik, amit akarnak.
A pátert először Gyöngyösön vallatták, ennek módszeréről Kassay Kázmér visszaemlékezése ad képet: "Este 10 órakor kezdődött a kihallgatásom. Leültettek egy szoba közepére állított hokedlire. Bejött vagy tíz legény és nagy kiabálással körbefogtak. Elkezdtek ütni kézzel, bottal, ahol értek. Kirúgták alólam a hokedlit, letepertek és rugdostak. Az első ütésekkel kificamították az állkapcsomat. Ez az ütés az egyik verőlegény speciális ütése volt, több bajtársamnak kitörte az állkapcsát. Verés közben kérdezték: hol a fegyverraktáram, hány embert öltem meg...Ez így ment félórás szünetekkel reggelig...Reggel aláírattak velem egy köteg jegyzőkönyvet, de nem tudtam, hogy mit tartalmaztak. Ezeket egy külön szerkesztőcsoport készítette". Innen az Andrássy út 60-ba vitték. Egyes források szerint itt Bauer Miklós százados javaslatára többek közt azzal kínozták, hogy vödröt tettek a fejére, majd vizet csöpögtettek rá, vagy gumibottal döngették.
A harangzúgáshoz hasonló állandó hang rettenetes szédülést okozott. A "Terror Házából" aztán a Markó utcába került, majd az orosz hatóságok Vilma királynő úti börtönébe vitték, ahol többek közt egy derékszíj segítségével válogatott módon kínozták. Augusztus 17-én szállították tovább a Conti utcai orosz ügyészségre. Kölley György cserkészvezető szerint itt került sor szeptember közepén a tárgyalására.
A tárgyalás Kölley beszámolója szerint "..rövid és egyszerű volt. A törvényszék öt tagja vörös terítővel letakart asztalnál helyezkedett el. A tolmács a ruszin származású Takács Vera volt, aki gyűlölte a magyarokat. Az ítéletek negyedóra alatt születtek meg. Egyértelmű, hogy a három hatalmas gépelt oldalas ítélet már a tárgyalás előtt kész volt". A mindenfajta törvényességet nélkülöző perben négy halálos ítélet született. Golyó általi halállal sújtották P. Kiss Szaléz mellett Kizmann Ottót és két társát, Bodnár Lászlót és ifj. Kiss Sándort. A többiek 7-10 évig terjedő szabadságvesztést kaptak, amit a Szovjetunió átnevelő táboraiban kellett letölteniük. A legenyhébb büntetést a kiskorúakra szabták ki: 7 évet a szovjet lágerekben. Többen vesztették életüket az orosz táborokban. Kölley György, akit szintén kényszermunkára vittek Finn- Karéliába, beszámol arról, hogy öt év alatt az elhurcolt 210 magyarból mindössze hárman maradtak életben az embertelen körülmények között.
Akik túlélték a Gulagot, 1953-55 között térhettek haza, azzal az ígérettel, hogy büntetésüket a jövőben nem veszik figyelembe. Mégis bűnügyi nyilvántartásba vették őket, sokan elveszítették állásukat, s a "szalézista" bélyeg egy életen át elkísérte az ártatlanul meghurcoltakat. Folyamatosan megfigyelték őket, s kartonjukon a legutolsó bejegyzés 1988. február 9.-i keltezésű.
Ahogy a koncepciós per alapdokumentumát sem ismerjük, úgy az ítéletek végrehajtásáról sincs biztos forrásunk. A leginkább valószínű az, hogy a kivégzésekre Sopronkőhidán, a Közép-Európai Gyűjtőfogházban került sor 1946 októberében. Csomóss Miklós egykori elítélt véleménye szerint Kiss Szalézon csak 1947 márciusában hajtották végre a halálos ítéletet: "...mindig 4-5-6 személyt végeztek ki egyszerre. A sírgödröt a közeli erdő más-más részén a kivégzendőknek kellett megásni. Utána teljesen le kellett vetkőzni, és azután következett a gödör szélén a tarkólövés". Voltak, akik szerint nem hajtották végre a halálos ítéletet, sőt látni vélték a pátert egy Don-menti szénbányában, ahol 40 éves kényszermunka büntetését töltötte. Biztosat ma sem tudunk. Páter Kiss Szaléz sírja ismeretlen.
A történelemben azonban működik az igazságtétel. Gyöngyösön az egykori Marx Károly utca ma Kiss Szaléz nevét viseli. Az utcatábla mellé szögelt feliratot: "Kamerával figyelt terület" pedig tekinthetjük figyelmeztetésnek, avagy a véletlen furcsa játékának. A ferences rendház falán emléktábla áll, melyet minden év szeptember 28-án koszorúznak meg az egykori rabok. Arra járva méltó, hogy meghajtsa fejét minden magyar a koncepciós per fővádlottjává tett ferences szerzetes, Kiss Szaléz és társai emléke előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése