Adventi ima!
A gonosz szeretne lelkünkbe furakodni és elvenni tőlünk a reményt.
Szeretné elhitetni velünk, hogy nincs jövő, hogy létünk elérte a
korlátokat, a plafont, és most már innen a civilizációnk
hullámcsúcsáról csak a mélybe zuhanhatunk. Hihetetlen komor színekkel,
sok logikával dolgozik: Ember, az ami rád vár, csak vergődés és
szenvedés! Látod a lepusztult, szemét hegyektől árnyékos kihaló
világban mindent elrontottál, nincs tovább. Nemcsak mint ember, hanem
mint nemzet is, és mint az emberiség is, végnapjaidat éled, éld ki hát
magadat részeg tivornyádban.
Félőrült, egymás torkának eső politikusok, diktátorok, beteges zombivadászok
között, a puszta létükért küzdő porba süllyedt, rongyokba burkolt párák
kóvályognak egyre gyakrabban a filmeken, a könyvekben, a holnaptól
félő megriadt emberek tudatában, és lassan már az utcáinkon is.
Ez várna ránk? Valóban feléltük volna a mát és a holnapot? Teremtő,
gondviselő Istenünk jóságosan feltarisznyált, és mi léha gyermekei,
mindent eltékozolva, már a tarisznya alján kotorászunk? Vajon a
globális felmelegedés, az altalaji kincsek elpazarlása, a tornyosuló
szeméthegyek világából nincs kiút? A szabad akarattal megajándékozott
emberiség égbetörő repülése, minden hősies erőfeszítése, évezredes
vágya a jobb és a szebb után, lihegő állati ösztöneink kiélésében, egy
lerobbant lebujban fog véget érni? Minden szétesik egy nagy orgiában,
hol öntudatlanul, önön magzatának elpusztítását ünnepli egy végtelen
groteszk torban?
Vajon tényleg, e lét vergődő szenvedéséből az egyetlen megváltás, a
világ teátrális
pusztulása, egy hatalmas tűz, mely tőlünk emberektől fertőtleníti meg
ezt a földet?
Adventben élünk! Az élet egy nagy csoda! Én hiszem Anyámmal az
Egyházzal, hogy van jövő. Nem magamban és nem is a bűnre hajló emberben
bízok, hanem a gondviselő Istenben, Jézus Krisztusban, ki azt mondotta:
Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom. Én ebben az értünk
munkálkodó Istenben bízom! Hiszek a mennyei Atyában, ki a teremtés
hajnalán azt mondta, hogy legyen és lett! Hiszek a Fiúban aki
karácsony éjszakáján képes volt magára venni az emberi lét minden
terhét, gondját és rámosolyogni édesanyjára, nevelő apjára, az
egyszerű pásztorokra. Hiszek a Lélekben, ki marék porból született
létünket megszenteli és vezeti. Hiszem, hogy a Szentháromság által
megálmodott világunk minden bűnünk ellenére, az egymást váltogató
adventek sóvárgó imájában előre halad, kibontakozik. Hiszem, hogy nem
reménytelen a mai reggeli korán kelésem, a rorátéra hívó templom
harang szavával feleselő kisgépem billentyűzetének kopogása. Tudom, hogy
szerető Istenünk karjai roskadásig tele vannak ajándékokkal, melyet
nekünk szán, és
melyeket mi megálmodni sem tudunk, de alázatosan térdre rogyva kérhetünk.
Igen, kérhetünk és elfogadhatjuk, mert Istennek gyermekei vagyunk...!
Advent van, és én gyengeségeim, bűneim tudatában, nem magamban bízva,
nem is a tusosokkal perelve, hanem Krisztusom akaratát alázattal
teljesítve mondom, mormolom az imát, és benne az örök igéket:
Miatyánk....Jöjjön el a te országod.... Adveniat regnum tuum...!
Szeretettel, 2oo9 adventjén, Cs.t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése