„Szeretni annyi, mint szenvedélyesen
egységre törekedni.”
/Platón - Lakoma/
E témáról való elmélkedés elcsépeltnek tűnhet. Mégis nagyon sokan
írnak, beszélnek, gondolkodnak róla. Miért?
Talán azért, mert nem tudjuk megélni a szeretetet. Amit annak gondolunk,
az gyakran csak önzés, képmutatás, vagy „majomszeretet”.
A szeretet valódi példája ott van elettünk, ha rápillantunk a feszületre, s a
Megfeszített előtt állva a kínszenvedéséről, áldozatáról elmélkedünk.
Ezernyi más példát is találunk, ha belelapozunk a szentek életrajzába.
Sorolhatnánk egymás után a vértanúk, hitvallók, szüzek, szent élet papok és
szerzetesek neveit.
Különböző korokban éltek, különféle feladatokat láttak el, mégis van egy
közös vonásuk: nagyon közel álltak Istenhez a földi gondok között is.
Istennel való baráti, bensőséges kapcsolatuk tükröződött emberi
kapcsolataikban, mindennapi életükben, munkájukban.
Gondoljunk csak azokra, akiket augusztusban
ünnepel
Anyaszentegyházunk. Elegendő, ha kiemeljük közülük a Szűzanya, Szent
Maximilián és Szent István király alakját.
________________________________________
Közülük a Boldogságos Szűz Mária volt az, aki itt, anyagi világunkban
találkozott az Üdvözítővel, sőt gondoskodott róla, hiszen az édesanyja volt.
Szeretetével körülvette, óvta, majd a Golgota keresztje alatt siratta őt. Ez a
szeretet akkor kezdődött, amikor igent mondott Mária az Angyalnak,
vállalva az istenanyaságot.
Abban a korban ez veszélyes „vállalkozás” volt, hiszen Mária ekkor
még csak József jegyese volt. Tudjuk, hogy József csendben el akarta
bocsátani áldott állapotban levő mennyasszonyát. A fiatal leány ezt a
kockázatot is vállalta, mert tudta, hogy kit hordoz szíve alatt.
Szent Maximilián istenkapcsolatát egész élete szépen mutatja. Mégis a
legszebb és emberi mértékkel mérve a legmegrázóbb mozzanat az, amikor
vállalja a halált egy embertársa helyett, akit nem is nagyon ismert.
Szent István király szerette Istent, szerette népét, szerette hazáját.
Mindig közel állt az Úrhoz, bátran rábízta magát és országát. Az segítségét
kérve, az oltalmában bízva tette meg azokat a súlyos lépéseket, amelyek
elkerülhetetlenek voltak. Ezek elmulasztása esetén szeretett nemzete eltűnik
a világ térképéről
A szeretet lényegét gyönyörűen kifejezi a Platóntól vett idézet: „Szeretni
annyi, mint szenvedélyesen egységre törekedni.”
Vágyakozunk Isten után, szeretnénk majd Vele együtt lenni az
Örökkévalóságban. A szeretetben a boldogságot a szeretett lényben
keressük és találjuk meg. Lemondunk önmagunkról, és mintegy a másik
birtokába adjuk magunkat, megszűnünk önmagunknak, önmagunkért
létezni. A szeretetben való egyesülés tehát nem más, mint két lény céljának
egybefonódása. A szeretet önmagunk föltalálása a másikban és annak végső
céljában. Így a tökéletes szeretet nagylelkű, soha nem méri a maga hasznát.
A szeretett lény a legszükségesebb „valami”, ami után vágyakozunk. A
szeretet nemcsak önátadás, hanem önbeteljesítés is. Az önbeteljesítés azt
jelenti, hogy szeretnénk elérni célunkat, a jóra, a boldogságra törekszünk.
Ez nem azonos az önzéssel, hiszen az önző ember mások boldogságát
________________________________________
alárendeli saját boldogságának. A szeretetben megtapasztaljuk a szépet. Ez
Isten különleges ajándéka az embereknek. Az élőlények közül, egyik sem
képes erre, csak mi, akiket saját képére alkotott.
Fogadjuk el Tőle ezt az ajándékot, és szerezzünk Vele örömet
embertársainknak is, mert aki szeret, az örömet okoz önmagának, társának,
és ezzel Istennek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése