Egy 24 éves itáliai posztókereskedő 1205-ben felismeri, hogy a hírnév és gazdagság bensejében feszülő vágyának addig nem is sejtett beteljesülését kínálja Isten, aki Fiában, Jézus Krisztusban értünk szolgává és szegénnyé lett. Õt imádva, egyházában Õt ünnepelve, az embereknek Õt hirdetve és a szegényekben Õt szolgálva minden kincs az övé - ezért élhet szegénységben, tulajdon nélkül és tisztaságban.
Ez a felismerés megváltoztatja Ferenc életét. "Elhagyja a világot" - hogy a világ Teremtőjének és Megváltójának éljen. Hirdeti, hogy egyetlen Atyának vagyunk a gyermekei mindnyájan, egymásnak pedig testvérei Krisztusban. Három évvel később társak csatlakoznak hozzá, létrejön körülötte a testvéri közösség. Közös életeszményük a minoritas: kisebbnek lenni mindenkinél, nem uralkodni senkin, ahogy Krisztus is mindenki szolgája lett.
Az Egyház elismeri őket, mint szerzetesi közösséget, mint a kisebb testvérek rendjét. Később Szent Ferenc lelkiségében újabb és újabb közösségek jönnek létre, nem csak kolostorokban élő női és férfi rendek, hanem világban élő közösségek is.
Szent Ferenc életének központi élménye az Úrral való találkozás, a vele való kapcsolat. Istent, mint Fönségest és Dicsőségest imádja, ugyanakkor vallja róla, hogy Ő szelíd és irgalmas, aki megrendítő módon, egészen közel jön az emberhez. Határtalan szeretete az Úr iránt a Szentírás, az Eucharisztia, a Szent Liturgia és az Egyház iránti tiszteletben is megmutatkozik.
Az evangélium szerinti életre buzdít, s minden foglalatosság elé az "imádság és áhítat szellemének" fenntartását helyezi.
A ferences lelkiség második fontos alappillére a fraternitás, vagy testvéri élet. A testvériség alapja, hogy egy Atyánk van a mennyben, és mi mindnyájan az Ő gyermekei vagyunk. Egy család tagjai, olyan családé, ahol az otthon légköre megtapasztalható. Egymást tisztelik, gondozzák és elfogadják, egymással szemben a kiengesztelődést és megbocsátást gyakorolják.
A minoritás, vagy "kicsiny-lét" a ferences lelkiség következő fontos eleme. Szent Ferencet megrendíti Isten alázata, az, ahogy Fiában, hatalmáról lemondva, az emberekhez fordul. Követőitől megkívánja, hogy a világban forgolódva mondjanak le minden rangról és hatalomról, vállalva akár a kitaszítottságot is, maradjanak meg egyszerűségben és béketűrésben. A minoritáshoz hozzátartozik továbbá a megalázottakkal, a nyomorgókkal, a peremre szorultakkal vállalt sorsközösség, az igazi szolidaritás. A valódi szabadságra, a nagyvonalúságra, az igazi lemondásra hívja fel a figyelmet, s eközben a szegények mellett, kora hatalmasait is meg kívánja szólítani, hogy (saját gondjaik és nyomorúságuk közepette) rátaláljanak Istenre és az ő mindent betöltő gazdagságára.
A ferences szegénység szintén a minoritáshoz tartozó eleme Szent Ferenc lelkiségének. Ez a szegénység nem egyszerűen a kevéssel való megelégedést jelenti, hanem a tulajdon nélküli életet. Tulajdonnak pedig nem csak tárgyakat lehet tekinteni, hanem épp így szellemi javakat, az akaratot, sőt rossz esetben a másik ember személyét is. Azt kéri követőitől, hogy hűséggel és odaadással dolgozzanak. Amíg a birtoklás gyakran megosztja az embereket, a szabadon vállalt szegénység összeköti őket.
Végül még egy fontos "ferences erényt" kell megemlítenünk: a derűt. Nem kényszeredett mosolygást kíván meg követőitől Szent Ferenc, hanem az Istenből forrásozó, az Ő kegyelméből táplálkozó szent örömet: békés és higgadt derűt, melyet mindazok elnyerhetnek, akik Istenre hagyatkoztak, s mely, mint ilyen, minden bajban megmarad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése