2011. január 5., szerda

Böjte Csaba Testvér alapítványa várja a fogadott keresztszülőket


A Böjte Csaba által fenntartott gyermekvédelmi intézetekben nevelkedő gyermekeket a fogadott keresztszülői kapcsolaton keresztül személyesen is támogathatják a segíteni szándékozók.
A fogadott keresztszülők havi rendszerességgel hozzájárulnak azoknak a gyermeknek a nevelési költségeihez, akikről szüleik nem képesek gondoskodni. A fogadott keresztszülők lehetnek egyének, családok, munkahelyi csoportok, kis közösségek, felekezeti közösségek, iskolák...

Lehet névtelenül támogatni egy-egy gyermeket, de aki szeretne, személyes kapcsolatba is léphet fogadott keresztgyerekével, levelezhet vele, ajándékot küldhet születésnapjára, elviheti nyaralni.

A fogadott keresztszülőség felvállalása önkéntes, ugyanakkor bizonyos felelősséggel is jár. Csaba testvér több mint 700 gyermeknek viseli gondját, ezért létszükséglet számára, hogy ezekre a befizetésekre számíthasson. Erre alapozva tud és mer újabb és újabb gyermekeket felvállalni. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány ezért az kéri támogatóitól, hogy legalább egy évre szóljon vállalásuk.

Jelentkezni a keresztszulo@devaigyerekek.hu e-mail címen, vagy az alapítvány telefonjain lehet.

•••

Bővebb információt itt találhat a programról: http://www.devaigyerekek.hu/news/news_58_keresztszuloi+programunk.html

Magyar Kurír

(tzs)

Nincsenek megjegyzések: