Szívem mélyéből dicsőítem az Urat

Kt.
A hívő ember életének vannak fontos időpontjai: karácsony, húsvét, születésnap, házassági, papszentelési, szerzetes-örökfogadalmi évforduló. De ilyen az év végén szilveszter napja is. Természetesen nem a "nagy bulizás", a nagy mulatság miatt, hanem mert lehetőséget ad arra: először is hogy számba vegyük életünk napjait, másodszor hogy hálát adjunk azokért a Mindenható és Gondviselő Istennek. Harmadszor, hogy arra kérjük az Urat a jövőben is járjon velünk.
Először tehát, hogy számba vegyük életünk napjait. Az idei év szilvesztere életem 18 140-dik napja, másoknak több, vagy kevesebb. Benne sok minden: megtanultunk, beszélni és járni, írni és olvasni. Ugyanakkor sok mindent elmulasztottunk megtanulni - ezt-azt végérvényesen. Sokat dolgoztunk és talán nem sokat kerestünk, de nem keveset el is pazaroltunk. Gyerekeinknek, unokáinknak példát adtunk erről-arról, köztük olyasmiről is, hogy mit ne tegyenek úgy, ahogy mi. A magányos számvetésben konkrét szerény örömök és kínos emlékek törnek rá az emberre.
Sokszor úgy tűnik, mintha a világmindenség csak ugyanazon ismétlődések sorozatából állna. A világ mégsem ugyanaz, mint egy évvel korábban. Magunk is sokat változtunk: idősebbek lettünk, újabb tapasztalatokkal gyarapodtunk, újabb sikerekben és örömökben vagy éppen bánatban és kudarcban volt részünk. Mindannyiunkkal történt valami.
Így a mai estén nem véletlenül tesszük fel a kérdést: Vajon mi lett belőlünk az elmúlt esztendőben? Melyek voltak életünk legfontosabb eseményei, és azok Isten nagyobb dicsőségét szolgálták-e, vagy a magunk dicsőségét hajkurásztuk, akár mások szenvedése árán is? A kérdéseket vonatkoztathatjuk egészen személyesen önmagunkra, de plébániai közösségünk életére is: Mi történt plébániai községünkben?

Az elmúlt év folyamán plébániai közösségünkből sokan bővelkedtek a szeretett gyakorlati, kézzelfogható jeleivel amikor adakoztak: a Haiti földrengés, a térségünkben dúló árvizek, a tűz okozta kár elhárítására, a súlyos beteg megsegítésére, a Szent Erzsébet-i karitász gyűjtésre és a Böjte Csaba atya árváinak, az úgynevezett Péter fillérek által - a Szentatya céljaira, a missziókban dolgozók javára, a ferences fiatalok képzésére, valamint az évi egyházi hozzájárulás által a templomaink és plébániánk fenntartására, a húsvét alkalmával a szent sir díszítésére, illetve az egyszerű vasárnapi perselyezések keretében, de nem utolsó sorban a gyerekek táboroztatása javára, az átellenben készülő játszótér létrehozására, vagy virágokra a templom belső és külső díszítéséhez.
De gondolok itt a templom gondos rendben tartására és díszítésére, nagytakarításokra, a szentmisékre való előkészítésekre, a kántori teendő lelkiismeretes ellátására és az abban való besegítésre, az ifjúsági és felnőtt énekkarokban való részvételre, a fújós zenekar valamint a fáklyások liturgiában való közreműködésére, az egyháztanács tevékenységére, konyha vezetésére, s nem utolsó sorban rendtársaim lelkipásztorácios és adminisztrációs tevékenységére. Isten fizesse meg mindenkinek mindazt, amit Isten nagyobb dicsőségére és plébániánk, templomaink, szerzetes közösségünk érdekében tett a krisztusi szeretet jegyében. Jó tudni, hogy vannak emberek, akikre lehet számítani…
A lelki tevékenységek között a látványosabbak a liturgikus tevékenységek, ezek közé tartozik a szentmiseáldozatok bemutatása, a szentségek és a szentelmények kiszolgáltatása. Gondolok itt a keresztelőkre, amiből az idén 22 volt – ebből 5-öt idegenből hoztak haza: 10 fiú és 12 lány. Az elsőáldozásra, ennek keretében, az idén 30-an járultak először az oltáriszentséghez. A házasságkötésre, amiből 14 volt. A temetésekre, ebből sajnos 50 volt az idén, akik közül 2-öt, a Károlyi család két tagjának a hamvait idegenből hozták haza. Az elhunyt személyek fele férfi és fele nő volt, azaz 25 és 25.
Ha számvetésnél tartunk, akkor még említést tehetünk a különböző lelkiségi tevékenységekről, amit Isten kegyelméből az idén is sikerült megvalósítani: gondolok itt a Szent József és Szent Antal kilencedekre, amiket Seffer Dániel atya és Erik testvér tartottak, a nagyböjti és Szent Ferenci triduumra, amit külön a férfiaknak és nőknek Böjte Csaba atya tartott, a fiataloknak Pék Sándor atya és Szent Ferenckor Erik testvér. Isten kegyelméből sikerült aránylag szépen megszervezni a Szent József, a Szent Antal, a Porcinkula, és a Szent Ferenc búcsúkat, amin a kedves hívek is szép számba vettek részt, kivéve a Szent Ferencét. Ez utóbbival kapcsolatosan, még nem tudatosult kellő képen a kedves testvérekben, hogy számunkra ugyan olyan nagy ünnep, mint a másik három. De reméljük, hogy ami késik, az nem múlik.
Számvetésünket folytathatnánk a különböző lelkiségi mozgalmak, a gyerekek, a fiatalok, a felnőttek, az idősekkel kapcsolatos tevékenységekkel, amiket sikerült Isten kegyelméből, a munkatársak és az önkéntes besegítők áldozatos munkavállalásával megvalósítani.
De azt hiszem, mindannyiunk előtt világos, hogy nem a statisztikai adatokon, nem a számokon, nem is a mennyiségen van a hangsúly a lelkiéletben, hanem a szeretetben megvalósult életen, a lelkiismeretesen végzett munka teljesítésén, mely egyszerre szolgálja Isten nagyobb dicsőségét, embertársaink javát és lelkünk üdvét.
Kt. Másodszor, miután számba vettük, nagyvonalakban, életünk napjait, fontos, hogy hálát adjunk azokért a Mindenható és Gondviselő Istennek.
Ezzel kapcsolatosan a Zsoltáros (111) így imádkozik: „Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a nagy közösségben! Az Úr művei nagyszerűek, emlékezetesek mindazoknak, akik örülnek rajtuk. Tevékenysége fönség és erő, s igazságossága örökké tart. Csodáit örökre emlékezetbe véste, az Úr kegyes és irgalmas. Ételt adott az őt félőknek, szövetségéről mindvégig megemlékezik.”
Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... Ebben a nagy dicséretben és hálaadásban első gondolatunk az legyen, hogy csak a nagy lélek tud igazán hálát adni.
Azt mondják, az ember nem tud hálás lenni. Turgenyev írt erről egy kedves költői történetet. Az égben ünnepre gyűlnek össze az erények. Jön a Szeretet, a Jóság, az Alázatosság, a Hűség, az Áldozatkészség és boldogan borulnak egymás nyakába. Olyan régen nem találkoztak. Amikor egymást köszöntik, kiderül, hogy van két erény, amelyek még soha nem látták egymást: vadidegen egymásnak az Irgalmasság és a Hála. Nem is tudnak egymásról. Megtörténik, hogy valaki jót tesz, mert irgalmas szívű, vagy, mert hálás szívű, de hogy valaki hálát kapjon, amikor irgalmasságot gyakorol, az nem esik meg soha.
Eddig a történet. - Ha egészen így nem is igaz, mégis megüti az ember szívét, mert sok igazság van benne. Általában, azért nem tudunk hálásak lenni, mert kicsinyek vagyunk. A törpe lélek olyan, mint a zsugori. Összegyűjti, eldugdossa, amit kap, soha nem ülteti el a szívében, így az kiszárad, gyökértelenné válik, senki sem részesülhet belőle. A nagylelkű ember mindjárt igyekszik beleásni lelke talajába a kapott jót, hogy teremjen és tudjon belőle adakozni. - A jóság és az irgalom olyan, mint az a fa, amelyik sok gyümölcsöt érlel; gyümölcséből mindenkinek jut.
Az Úr művei nagyszerűek... – imádkoztuk a zsoltárossal –,az Úr kegyes és irgalmas. Ételt adott az őt félőknek...
Milyen csodálatos a kenyeret osztó Isten! A nagy lélek megérti, hogy hálás szívvel kell fogadnia Isten ajándékait. Egyik legnagyobb gyengeségünk, hogy nem tudunk méltó módon elfogadni Istentől. Ha el is fogadjuk, amivel megajándékoz, éppen csak megengedjük, hogy letegye mellénk ajándékát, de a szívünkbe helyezni nem tudjuk.
Pedig mennyi mindenért kellene hálát adnunk! Csak egyszer járjuk végig az Isten kegyelmének útját a lelkünkben! Csak egyszer ébredjünk rá, mit kaptunk Istentől, és megértünk valamit Isten jóságából. Megértjük, hogy miért kell örökké zengeni: Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... - Nézzünk az életünkbe... keresett minket Krisztus az eltelt évben is... elénk állt Ő, akit nem is kerestünk, Akire nem akarunk rátalálni. Elénk áll csak azért, mert szeret, semmi másért. Nem törődik azzal, hogy mi még akkor is, amikor simogatásra nyújtja a kezét, ráütünk. Meglátjuk-e, hogy akkor is szeret, és ez a szeretet vezeti hozzánk?! Jó lenne észrevennünk, megéreznünk ezt, és ha eddig soha nem nyílt hála a szívünkben, most hálának kellene ott fakadnia...
Hogyan adjunk hálát? ... Az életünkkel, ahogyan Scheffler János, vértanú püspökünk, és a szentek is tették.
Ez a hála! Azt is mondhatnánk, hogy a szentek meghaltak Krisztusnak. Nem! Az a hála, hogy él Krisztusnak, Krisztusért élünk. Válaszoljak hát én is az életemmel és nem mással! Tehát nem kell keresenem semmi mást, mint amit a kezembe ad, azt viszem Neki. Nem akarok nagy lenni, nem akarok rendkívüli tetteket véghezvinni, hanem tenni akarom azt a szürke, kicsi hétköznapi dolgot, ami a feladatom. Ez lesz az én hálám. Mert szeret engem, én is szeretni akarom Őt. A szeretet cselekedet, nem más, nem simogatás. Ha valaki azt hiszi, hogy szereti Istent, de nem teljesíti parancsait, nyugodtan merem mondani, hogy nem szereti. Mert aki azt meri állítani, hogy szereti az Istent, és akár csak egyetlen szavát is nem fogadja el komoly dologban, az képmutató.
Ha megkérdezzük a szenteket, miért adták az életüket Krisztusnak, azt mondják: mert szeretett engem. - És én élem a magam kicsiny életét az Isten kezében. Azért kelek olyan korán, azért megyek szentmisére, azért dolgozom úgy, ahogy dolgozom, azért leszek jólelkű, türelmes, áldozatos lelkű, mert szeret engem Krisztus.
A tíz megtisztított leprás közül csak egy tért vissza, hogy hálát adjon. Jézus azt mondja: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a többi kilenc hol maradt?'' (Lk 17,11-17) - Nem tartozhatom a többi kilenc közé, ha szeretem Krisztust. Menjek oda Hozzá, mint a bűnös asszony, és könnyeimmel öntözzem lábát, mert szeret engem...
Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... mert életét adta, vérét ontotta értem, és mindenben látom a hatalmas, diadalmas szeretetet, ami Krisztust erre indította. Ha nem érzem, hogy nekem most valamit mondanom kell, ha nem érzem, hogy tud a szívem szeretni, akkor boruljak le és kérjem, hogy öntsön a szívembe szeretetet.
Sok mindenért lehetek hálás, de azt az egyet soha sem szabad felednem, hogy Isten Fia meghalt értem a keresztfán! Senki sem tette volna ezt meg, sem barátom, sem rokonom... Ő, Aki ellen annyit lázadtam, harcoltam, meghalt értem, bűnös emberért... és mit teszek én Érte?
Életünk lanyhaságának egyik oka az, hogy nincs személyes Isten-élményünk, messze vagyunk Tőle. Sok lélek közönyös, bár szentgyónást végez, gyakran járul szentáldozáshoz, és mégis olyan távol van Krisztustól. Hogyan várhatnám, hogyha valami nem a szívügyem, az irányítsa az életemet?! Szent Ferenc atyánkat azért nevezi az ének „együgyű szívnek”, mert neki igazából egyetlen fontos ügye volt, az Isten dicsősége, s embertársainak lelki üdve.
Ha csak egyszer is megérezném, hogy Krisztus értem halt meg, akkor a Szívem mélyéből dicsőítem az Urat – kezdetű zsoltár eleven valóság, boldogság lenne a számomra, akkor lendületes, pezsdülő lenne a lelki életem!
Keressük az Urat, hogy rátaláljunk, amíg megtehetjük, nehogy késő legyen... Szent Ágoston így zokog: ,,...Te bent voltál és én kint... későn szerettelek...''
Kedves Testvérek! A mai este azért vagyunk itt az Úr Házában az év utolsó estéjén, hogy a számadás és a hálaadás mellett, arra kérjük az Urat a jövőben is járjon velünk. Senki sem tudja, mit hoz az eljövendő 2011-es év. Tele vagyunk várakozással és reménnyel.
Tudjuk, hogy nekünk magunknak is kell munkálkodnunk, az életünkre vonatkozó istenitervek megvalósításán, meg kell tennünk azt, ami tőlünk telik. De jó tudni, hogy van, aki velünk jár, AZ, aki az emberi élet minden oldalát ismeri. A megvilágosult, de a sötét oldalát is.
Talán nem véletlen, hogy szilveszter karácsony után következik. Karácsonykor Isten emberré lett, hogy egészen közel lehessen hozzánk, nálunk lehessen, és velünk járhasson. Ő az Emánuel, a velünk lévő Isten, testvérünkké, útitársunkká vált.
Vele, újra Isten értékes ajándékaként élhetjük át az újév derűs pillanatait. De akkor is velünk lesz, amikor igazi nehézségekbe ütközünk. Igen, Jézussal együtt tudjuk csak igazán, nagy bizalommal Isten kezébe helyezni jövőnket.
Hát tegyük is meg, most e szentmiseáldozatban, s a Boldogságos Szűzanya, akinek Istenanyaságának ünnepével kezdjük az újévet, az ő közbenjárására, múltunkat ajánljuk a szerető Istenünk irgalmába, s jövőnket az Ő gondviselő jóságába.
/ Kaplonyi Barátok/