Szűk ösvényen magamban járok.
Jobbról árok, balról is árok.
Ködben és porban, fázva, félve,
Járok, didergek sok-sok éve.
Világtalan vakon születtem,
De már tudtam, hogy látni lettem.
Amikor még csak félig voltam,
Az egész életet daloltam.
Sárban jártam, sivár sötétben,
Keserű könnycsepp volt az étkem.
Százszor elestem, százszor keltem,
Sótlan kenyerem sírva szeltem.
És didergőn, sírón, rekedten,
Én akkor is csak énekeltem.
Tudtam, hogy egyszer odaérek,
Hogy egyszer enyém lesz az Élet.
Elalszanak a csalfa lángok,
És megölelem a világot.
Hogy egyszer, egy hívatlan esten,
Megszületik bennem az Isten.
S amért az ösvényt végigjártam,
És meg nem álltam, sose álltam,
S ha rongyosan, ha megtiportan,
Mindig az Egészet daloltam,
Himnusza lettem tűznek, fénynek:
Éneklő tűz és tűzi ének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése