Azok közé a cívisek közé tartozom, akik a város minden kulturális rendezvényén ott vannak.
Tegnap délután is a Baltazár Dezső téren süttettem a bőröm az őszelő melengető napsütésében.
A zenészek, technikusok még szereltek, beállítottak.
A büfésátrak felől terjengő füst jelezte, hogy nem csak zenei szükségleteink kielégítésére lesz módunk.
A színpadon fiatalos külsejű, farmerbe öltözött úr tűnt fel.
Párja a vibrafont próbálta életre kelteni.
Mia, mint később megtudtam, Tommy Vig Dél koreai származású felesége egy szerelmes magyar dalba kezdett.
A hátamon felborzolódott szőr jelezte, hogy nem mindennapi zenei élményben lesz ma este részem.
A zenekar tagjai sorra érkeztek.
Tommy, egy csokor vörös nyakkendőt osztott szét közöttük.
Maloschik Róbert, a rendezvény atyja köszöntötte a gyülekező nézősereget.
Az első dallam felcsendülése ünneplőbe öltöztette a teret.
Idegszálaim kisimultak.
Átadtam magam a pillanat varázsának.
Próbáltam szóba elegyedni, a szomszédos széken ülő, őszes úrral.
Kiderült, magyar ugyan, debreceni, de húsz évig Amerikában élt, nehezen beszéli a magyart.
Pontosan úgy, mint a rendezvény díszvendége, Tommy.
Hiszen néhány éve Ő is úgy döntött, hogy Magyarországra költözik.
My sweet heart.
Énekelte Mia Kim az egyik számot.
Kettejük szemvillanásából kiderült, hogy életük ihlette a gyönyörű dalt.
Szomszédomat megvendégeltem egy kévéval, érezze, hogy itthon van.
Nem beszélgettünk.
Megértettük egymást, Tommyt és Kimet.
Ezt hiányolom a közéletből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése