Minden napom erről szól.
Valami minden nap meghal és valami, újjászületik bennem.
A címszót nehéz pontosan lefordítani.
Megtérést, átalakulást jelenthet.
Ezen töprengtem a minap, egy este, a balatonkenesei kikötő partján fürkészve a távolban feltűnő vitorlások árbocát látva.
Sirály ült a csúcsán, dacolva széllel, hullámok dobálásával.
Távoli kikötők zsivaját, emberek, madarak üdvözletét hozta el nekem.
Egy törékeny, esetlen, földhözragadt embernek, akitől már az is csoda, hogy idáig merészkedett.
Hiszen Debrecenből egyedül, vonattal eljutnom Balatonkenesére, nem volt veszélytelen vállalkozás.
De elindultam, mert barátom hívott, akinek oly sokat köszönhetek.
Nem tudok a fenekemen megülni.
Valami hajt, újabb és újabb felfedezésekre.
Mert talán ez lesz az utolsó.
Komor hangulatom Mariannával történt beszélgetésem óta telepedett rám.
Elmesélte, hogy nemrég elveszített párja, hozzám hasonlóan agyvérzésen esett át.
Öt évig fáradhatatlanul élte élete újraépítését.
Azután egy napon, újságolvasásból nem ébredt fel.
Vajon nekem, van még öt évem?
Bármennyi időm adatik, azt nem hagyom veszendőbe menni.
Átadtam egész testemet az indián nyár melegének.
A természet is mielőtt meghal a téllel, még átmelegíti a növények, állatok, emberek testét.
Eről szólt „ indián nyaralásom.”
Bőröm nem barnult , nem égett le a langymeleg napsütéstől, de a lelkemben nyomot hagyott.
Üzenetét most Puszta Sándor verseiből igyekszem megfejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése