2010. szeptember 23., csütörtök

A Dalai Láma üzenete


Az "Út az értékes élethez" című könyvében a dharamsalai száműzetésében élő XIV. Dalai Láma őszentsége derűs és játékos szellemiségével átitatva nyújtja át saját józan és nagyon is gyakorlatias meglátásait az emberi lélekről és mindarról, ami összeköt bennünket.


Változás és változtatás

Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon.

Ez segít megváltoztatni a családodat, a barátaidat, aztán így kell folytatni egyre nagyobb körben.
Minden, amit teszünk, hatással lesz
valamire és valakire.





Önvizsgálat és jellemfejlődés

Ebben az örökké változó világban van két fontos dolog, amit mindig érdemes szem előtt tartanunk. Az egyik az önvizsgálat. Mindenkor, minden helyzetben felül kell vizsgálnunk a viselkedésünket, állandóan ellenőriznünk kell magunkat, hogy vajon helyesen, megfelelően cselekszünk-e.

Mielőtt másokra mutogatunk, figyeljünk magunkra. A másik fontos dolog az, hogy mindig készen kell állnunk a hibáink beismerésére és kijavítására.




A türelem gyakorlása

A türelem gyakorlásával nem pusztán a helyes, objektív megismerés birtokába jut az ember, hanem jó közérzetet is teremt magának.

Ez a mindennapi életben nélkülözhetetlen.
A türelem gyakorlásával válik lehetségessé a lelki nyugalmunk fenntartása, és a türelem gyakorlása teremti meg azokat a körülményeket is,
amelyek között örömteli életet tudunk élni.





Erőszakosság nélkül

Kívülről nehezen ítélhető meg, hogy erőszak mozgat-e valamely cselekedetet, vagy más motiváció. Ugyanis negatív motiváció esetén is látszódhat egy cselekedet szelídnek, finomnak, pedig az azt irányító érzés mélyén erőszak rejlik.
De fordítva, durva tettek és szavak mögött is lehet őszinte szándék, pozitív motiváció, amely nem erőszakos.
Bármiképp nyilvánul is meg, az erőszakosság romboló erő, az erőszakmentesség építő.



Tisztességes eszközökkel

Akár magányosan álló palotában, akár városok embersűrűjében élünk, ugyanazokért az alapvető emberi célokért dolgozunk és küzdünk.

Közben azonban nem vesszük észre, mennyire fontos, hogy e célok eléréséért tisztességes eszközökkel harcoljunk.
Az eszközt, a módszert mindig úgy kell megválasztani, hogy lehetőleg ne romboljunk vele.




Leszokni a sértő viselkedésről

Ha egyetlen hibádat felismered, többet ér, mint ezernyi hibáját felismerni másnak. Ahelyett, hogy rosszat mondanál az emberekről, ütköznél velük, és nyugtalanságot keltenél az életükben, szemléld őket teljes valóságukban.

Gondolj inkább a jó tulajdonságaikra. Ha mégis örömödet lelnéd valaki becsmérlésében, azonnal képzeld azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptál. Így elég gyorsan leszokhatsz a sértő viselkedésről



A mosoly forrása

Fontosak a barátok - ezért szeretném, ha minél több barátom lenne. Fontosak a mosolyok - ez is nyilvánvaló. De milyenek a mosolyok? Bőséges a választék belőlük. Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.
Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.

Ám a valódi mosoly reményt adó, bíztató, üdítő.
Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon,
meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.

Nincsenek megjegyzések: