Kaplonyi Barátok a Szentírásról

Kt.
A minap beszélgettem egyik ismerősömmel, aki római katolikusból lett Jehova tanúja. Többek között azzal vádolta az Egyházat, hogy tagjait nem ösztönzi a Szentírás olvasására. Pedig, ő, aki ennek az egyháznak volt több mint 40 évig tagja tudhatta volna, hogy minden évben van egy nap, amikor rendkivülibb figyelmet fordítunk a Szentírásra, s ha netán máskor nem is de legalább ekkor arra buzdítjuk a híveket, hogy törekedjenek minél inkább megismerni a Bibliát, s annak tanítását beépíteni az életükbe.
Igen, Szentírás vasárnapján az egyház felhívja figyelmünket arra, hogy a Bibliát nemcsak a templomokban kell és szabad olvasni, hanem a templomok falain kívül a mindennapi életben, otthon is. Nekünk Bibliával a kézben kell megtanulni keresztény módon hinni, imádkozni és élni. Hiszen a Bibliában Isten szól hozzánk és az ő igéje „Isten üdvösséghozó ereje” (DV 17), a hívőnek belőle kell élnie (Róm1,16-17) – mondja Pál apostol. Azonban a Biblia csak annak tárulkozik fel, azon ember számára válik értékké, forrássá, aki hittel olvassa. Annak viszont az élet igéje.
Mert a Szentírás nem „valami”, hanem elsősorban „Valaki”-nek a szava, az emberhez. Ugyanis a Szentírás lapjain keresztül az élő és valóságos Isten üzenetével találkozhatunk, a hit ajándéka által, melyben Ő maga részesít minket.
Az Egyház két asztalról beszél, amiről táplálni akarja lelkiéletünket. Az Ige asztalánál, az ambonál a hívek, a kinyilatkoztatott Isteni Igét fogadják be szívükbe a hit által, míg az oltárnál, az eucharisztikus asztalnál, „a hit szentségében”, az Oltáriszentség vételekor az Úr Testével és Vérével táplálkoznak. Igaz tehát azaz állítás, hogy a Szentíráshoz úgy kell viszonyulnunk, mint az Úr Asztalához. Ezért, amikor a Szentírást a kezünkbe vesszük, hódolattal, tisztelettel és mély hittel kell tennünk! Ez a gesztus nem lehet ugyanaz, mint amellyel bármely más könyvért nyúlunk a polcra, hiszen ezt a könyvet Isten jelenléte tölti be, valahogy úgy, mint az égő csipkebokrot, amikor az égi hang arra figyelmeztette Mózest, hogy vesse le a sarúját mert „szent ez a hely”.
A Szentírás tehát „Valaki”-nek, mégpedig Istennek a jelenléte közöttünk. Benne a mi Istenünkkel találkozhatunk, ezért van a kinyilatkoztatott szöveggel való kapcsolatunknak különös jelentősége – ez a kapcsolat Istennel való kapcsolat, Aki minket szeret és Aki vágyódik arra, hogy kegyelmével hasson ránk. Olyan kapcsolat ez, mely belső megtérésre vezet minket – ez a legfontosabb célja. Ezért a Szentírást nem kíváncsiságból, ismeretszerzés céljából kellene olvasnunk, vagy azért, hogy megoldást találjunk valamely gyötrő problémánkra – még ha időnként erre szükségünk is van. Hanem mindig az Úrral való kapcsolatot kellene keresnünk benne azzal a reménnyel, hogy egyre inkább megismerhetjük, megszerethetjük Őt, hogy a Szentírás olvasása által egyre inkább elmélyülhet a Vele való személyes barátságunk.
Ha személyes kapcsolatba lépünk a sugalmazott írásokban jelenlevő Krisztussal, akkor ez a szöveg átitat bennünket, akkor meg fogjuk hallani Isten Igéjét, belemerülünk Jézus gondolataiba, vágyaiba, és ezáltal, egyre jobban megfogjuk Őt ismerni. Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust – figyelmeztet Szt. Jeromos.
Ha figyelünk Isten Igéjére, ez hatással lesz választásainkra és döntéseinkre. Vágyni fogunk arra, hogy ezek összhangban legyenek az Ô tanításával és az Ô vágyaival. Ha hittel elmélkedünk Jézus gondolatairól és vágyairól, ezek idővel saját gondolatainkká és vágyainkká válnak. Ha gyakran tartózkodunk az Ô Jelenlétében, e nagybetűs Jelenlétben, hasonlóvá válunk Hozzá a mondás szerint: „Amilyen emberek között forgolódsz, olyanná leszel.”
Kt. Krisztus gyakran alkalmazott egy sajátos irodalmi műfajt, a példabeszédet. Ennek segítségével tanított Ő szeretni és hinni a szeretetben. Ha már előfordult velünk, hogy elbuktunk, és lelkünket nagy sötétség borította el, akkor visszaemlékeztünk talán a tékozló fiúról szóló példabeszédre, amely lehetővé teszi, hogy elhiggyük, Ô soha nem szűnik meg szeretni minket. Ez a példabeszéd megtanít a bűnbánatra, átélhetjük benne a kisebbik fiú csodálkozását és háláját, amellyel a megbocsátó atya örömét fogadja. Vagy amikor viharok dúlnak életünkben, eszünkbe kell jusson a vihar Tibériás taván. És ismét tudatosíthatjuk magunkban, hogy amint egykor Jézus aludt az Apostolok viharba került bárkájában, úgy „alszik” most a mi szívünk bárkájában is, de jelen van, és amíg Ő jelen van, semmi rossz nem történhet velünk. Vagy az anyagi javakhoz való viszonyulásunkban a szívtelen gazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd add eligazítást, amit az imént olvastunk fel. A példabeszéd nem a gazdagságot kárhoztatja, hanem a gazdagsággal való visszaélést és az ezzel járó veszélyt: az emberi érzéketlenséget.
Testvéreim találkozásunk az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal segít felfedeznünk Istent a környező világban is. Megtanít értelmezni számos jelképet, szimbólumot, melyeken át felfedezhetjük az Ô jelenlétét a természetben, sőt a civilizáció és a kultúra területén is. Vianney Szent Jánost például a bárányok a Jó Pásztor szeretetére emlékeztették. Láttukra Jézus mérhetetlen szeretetének tudata mélyült el benne, amellyel szereti őt, az egyházközség pásztorát és mindazokat, akiket lelkipásztori gondjaira bízott. A hegyi patak zúgása az örökéletre szökellő „élő víz” forrását juttatta eszébe a Szentírásból. Valaki mesélte egyszer, hogy esténként szereti elnézni a kivilágított utcák és házak, vagy az arra járó autók fényeit. Ilyenkor arra gondol, amit oly gyakran olvashatunk a Szentírásban, hogy Jézus a világ világossága. Minden fény Krisztus szimbólumává vált számára.
Kt. befejezésül had mondjuk el, hogy a szentírásolvasás titka abban áll, hogy Isten szavából igazi erő árad. Isten szava maga, Jézus. Az Ő örökkévaló, szellemi lénye megtestesült, látható és érinthető lett. De Isten örökkévaló Fia bizonyos értelemben nemcsak Jézusban testesült meg, hanem szavában, a Bibliában is. Itt személyesen találkozhatunk a kinyilatkoztató Istennel és Fiával, Jézussal, aki szívünkhöz szól, bensőnkben akar megérinteni bennünket.
Ha megengedjük, hogy személyesen szóljon hozzánk, akkor erő árad Belőle. Lelkünket megerősíti szava. Jézus szava által nemcsak benső éleslátást, új bátorságot kapunk, hanem bizonyosságot is, hogy jobb legyen az életünk!
Testvérem, ha eddig nem tettük, akkor legalább most kezdjük el olvasni a Szentírást és elmélkedjünk rajta lehetőleg naponta. De ne úgy olvassuk, mint egy akármilyen könyvet vagy újságot, hanem mint életet adó, drága igéket. Olvassuk a Szentírást, mert általa tanulunk meg imádkozni! Olvassuk rendszeresen, mert segítségével tanulunk meg hinni, és életünket a hit fényében élni!