Add meg nekünk ma, és bocsásd meg bűneinket…
Mondtam imánkat a közösséggel fennhangon.
Vasárnap volt, szentmise.
Türelmetlenül vártam befejezését, mert ki volt számolva az időm.
Tizenegy órára a Szent József Gimnáziumba kell érnem.
Miután András Atya áldását adta a gyülekezetre, fellélegeztem:
Istennek legyen hála!
Keresztül rohantam a városon.
A főtéren gasztronómiai fesztivál sokadalma akadályozott.
Egy sötét kapualjból rosszul öltözött, rendezetlen külsejű alak toppant elém.
Ismered azt, hogy nálam mindig…
Ne haragudjon, rohanok.
Mondtam és mint egy szökkenő szarvas, úgy szedtem a lábaimat.
Nem olyan gyorsan, hanem olyan riadtan.
Végre megpillantottam a Szent József Gimnázium bejáratát.
Már tucatnyi szülő várakozott.
Az étkezde folyosóján gyermekek és szülők várakoztak.
Odabenn már gyerekek ebédeltek a megterített asztaloknál.
Nyolcéves forma pici lány mellé telepedtem.
Hogy hívnak, kérdeztem.
Viktória.
Mondta félénken.
Miért nem eszel?
Kérdeztem, mert nem nyúlt az ételhez.
Fáj a hasikám.
Mondta szomorúan.
Reggel úgy ébredtem.
A kiadópultnál álló konyhásnénitől nejlonzacskót kértem, mert láttam, így szokás.
A maradékot a gyermekek így viszik haza, otthon elfogy, vagy a gyermek, vagy a család elfogyasztja.
Sokan eleve úgy érkeznek, hogy ételhordót hoznak magukkal.
Szép lassan megtelt az étterem.
Mintegy száz gyermek kap ételt így hétvégén.
Hétköznapokon az oktatási intézményekben, óvodákban ételhez jutnak a rászoruló gyermekek, de hétvégén se legyen éhes gyermek a városban.
Ezért oldotta meg így a városi önkormányzat étkeztetésüket.
Az anyagiakat ők biztosítják, az étkeztetést önkéntesek végzik.
Ettől a hétvégétől magam is közéjük tartozom.
Hálát adok Katicának, aki felhívta a figyelmem erre a nemes munkára.
Én is megteszem, hogy hétvégén is minden gyermek lakjon jól Debrecenben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése