Sík Sándor: A megszedett gyümölcsfa/ egy anyának/

Magad maradtál, mint a megszedett
Cseresznyefa, gyümölcstelen.
Előtte még a hosszú nyár,
De rajta már
Piroska gyöngy több nem terem.
Sértetlen áll és teljességesen,
Dús még a lomb, a törzs sudár.
Vajjon úgy érzi-é,
Hogy immár senkié?
Hogy életének nincs értelme már?
A forró éjben, míg a hold
Részvéttelen fogy és telik,
A szívszorító éji ég felé
Harmat módjára öntené
Magányossága néma könnyeit?
Nem, nem, hiszen a fák törvénye ez:
Kiserked a gyámoltalanka ág
S máris kinő az egyik jobb felé,
A másik bal felé,
Az anyatörzstől elfelé, tovább.
Visz, visz magával elfelé, tovább
Minden zamatot, minden illatot.
Fanyar golyók, csak színesedjetek,
Csak édesedjetek,
Az anyatörzs áldása rajtatok.
Csak vigyétek az áldást a szedőnek,
Kinek a kertész nyári kedve szánt.
Elereszt immár reszkető karom
S eztán majd békén eltanulgatom:
A legnehezebb anya-tudományt.