2009. augusztus 27., csütörtök

Szent Mónikáról


Szent Ágoston napja előtt édesanyjára, a keresztény anyák védőszentjére gondolok.
Bőjte Mihály ofm így ír róla:
Kitartó, bizakodó imádságos életével példaképként áll előttünk. Megérte, hogy fia a vallásos életben zarándok társa lett, ezért sokan kérik a pártfogását. Hisz sokan vannak, akik feladatuknak tekintik a családjukért, gyermekeikért való imádkozást. Megható, amit itt az udvarhelyi templomunkban tapasztalok, ahogyan egy imacsoport tagjai, szerdánként egy hangon és lelkesedéssel az imában hangosan kérik Isten áldását házastársukra, gyermekekikre, unokáikra. Ilyenkor mindig szent Mónika jut eszembe, és hogy ma is élnek Mónika lelkületű emberek.
Bejegyezte: Bőjte Mihály dátum: 11:05 DE
Édesanyám már az angyalok között egyengeti lépteimet, ezért a mai napon azokra az anyákra gondolok, akik nevelőotthonokban gondoskodnak gyermekekről.
A szeretet mellett arra kérem Őket, segítsenek agyermekeknek, hogy rátaláljanak Jézus Krisztus szeretetére, az isteni kegyelemre.
Erre kérem Szent Mónikát!

Nincsenek megjegyzések: