2009. augusztus 23., vasárnap

Szent Bertalan éjszakája


Augusztus 23.-ról 24.-re virradó éjszaka.
Csak annyit tudtam róla, hogy az egyik legnagyobb vallási jellegű mészárlás volt.
A középkori Franciaországban a hugenották/ reformátusok/ tömeges kiirtása történt ezen az éjszakán.
Kíváncsi lettem, ki volt Szent Bertalan apostol:
Jézus tanítványainak, a tizenkét apostol egyik tagja. Neve arámul ezt jelenti: Talmai fia. Az Újszövetség alig mond valamit róla. Az apostolt általában ördögűzőként tartják számon.
Apokrif iratok és az Arany Legenda tudósítása szerint Bertalan előbb Itáliában, majdÖrményországban hirdette az evangéliumot. Az utóbbi helyen lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték 60 körül.
Bertalan apostol ereklyéi a VI. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottócsászár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. E szigeten a pogány Rómában a gyógyításistenségének, Asclepiusnak volt a szentélye. A keresztény Rómában pedig Bertalan lett a gyógyítások égi pártfogója.

Nincsenek megjegyzések: