2011. június 9., csütörtök

Pünkösd Ünnepére


Amit az első emberpár vétkezett Krisztus jóvátette, hogy Isten végtelen igazságosságának eleget tegyen, s ezzel kiváltson minket a bűn rabságából. Az ember engedetlenségét az ő feltétlen engedelmességével, a gőgjét a teljes alázatával, kapzsiságát a teljes szegénységével váltotta meg /hiszen még ruháit is elvették tőle, s édesanyját is nekünk adta/.
Mi önzésünkben meg akarjuk menteni életünket, ő meg odaadta önként érettünk. Azt is tudta azonban, hogy nekünk még ez sem elég, önmagunkban gyengék vagyunk és esendők, ezért hát a legnagyobb kincsét is elküldte nekünk a Szentlelkét. „Jobb nektek, ha én elmegyek, mert, ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm hozzátok.”/ Jn.16.7-8/
Az Isten lelke azonban már a Teremtés kezdetén ott volt : ..” és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” A zsidó nép történelmében is jelen volt Isten lelke, hiszen a próféták ajkán Ő szólalt meg.
Ő vezette népét a pusztában, amikor éjszaka tűzoszlopként világított nekik, nappal pedig felhő alakjában. Ott volt a Szentlélek, amikor Máriát, a názáreti szűzet beárnyékolta, hogy megfoganja Isten egyszülött Fiát, s ott volt a lélek amikor Jézus megkeresztelkedett, s amikor a pusztába vitte őt. Akit a Szentség lelke vezetett, az - ahogy Dávid megjósolta - „nem marad az alvilágban”, mert nem engedtetik meg hogy a „Szent romlást lásson”. Az a Szent, aki Máriától született, nem embertől, hanem „Istentől való”, Ő az aki bűnt nem ismert, mentes volt a tiltott gyümölcs minden átkától, bűn nélküli és romolhatatlan. Ő volt „a holtak között is Élő” - írja John Henry Newman.
Istenségének lényege csak a feltámadása után nyilatkozhatott meg, burkolta be egész Emberségét, s így jutott be zárt ajtókon keresztül is összegyűlt tanítványaihoz. A tanítványok azonban csak a pünkösdi Szentlélek kiáradásában értik meg teljesen a velük történteket.

Nincsenek megjegyzések: