2011. június 2., csütörtök

A Drinai vértanúk


1941-ben a nővérek Paleban éltek, egy kis községben, Szarajevótól (Bosznia) kb. 20 km-nyire. A közösség tagjai voltak: Jula Ivanisevié nővér, főnöknő, született 1893-ban, horvát származású; Berchmana Leidenix nővér, született 1865-ben, osztrák származású; Krizina Bojanc nővér, született 1885-ben, szlovén származású; Antonija Fabjan nővér, született 1907-ben, szlovén származású; és Bernadeta Banja nővér, született 1912-ben, magyar származású.

Az Isteni Szeretet Leányai Kongregációja 1911-ben kezdte meg működését Paleban. Segítették a szegényeket, támogatták azokat a gyermekeket is, akiket szüleik nem tudtak iskoláztatni. Csendesen és szerényen éltek, mindenkivel jót tettek vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.

A II. világháború kitörése sem gátolta meg a nővéreket működésükben és az Egyház küldetésének teljesítésében ebben a térségben, ahol különféle érdekek és hatások ütköztek.

1941. december 11-én, a délutáni órákban a csetnikek betörtek a kis zárdába, kirabolták, felgyújtották, majd a nővéreket más foglyokkal együtt – Gorazsdéba (Bosznia) hurcolták. A laktanya második emeletén fogva tartották őket. A fagyban és hóban nem mindegyik nővér ért el Gorazsdéba. Berchmana Leidenix nővér - 76 éves lévén - nem volt képes a városig gyalogolni: Sjetlinában maradt. Itt ölték meg 1941. december 23-án.
A Gorazsdéba hurcolt nővérek késő éjszakáig a laktanyába voltak zárva. Ekkor részeg csetnikek törtek be a helyiségbe és a nővérekre vetették magukat. Egyiküknek, Jula Ivanisevienek sikerült kiszabadulnia a támadók kezei közül és az ablakhoz rohant: „Jézus ments meg minket!” kiáltással a mélybe vetette magát. A többi három nővér is követte példáját. Ezt látva a csetnikek egy pillanatra megrökönyödtek, majd felbőszülve lerohantak a laktanya elé, ahol halálra döfték a nővéreket. Holttestüket a Drinába dobták, a folyó lett a bátor szerzetesnők sírgödre. Mindez 1941. december 15-én éjjel történt.

A nővérek vértanúhaláláról számos vallomás szól. Jézus Krisztusért vállalt haláluk felbecsülhetetlen értékű kincs. Sokan imameghallgatást nyertek a nővérek közbenjárására. Adja az Úr, hogy minél több ilyen imameghallgatás legyen, hogy a nővérek bátor tanúságtétele egyre fényesebben tündököljön az Egyházban.

2008 júliusában a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja illetve a teológiai bizottság átvette Isten Szolgálói, a Drinai Vértanúk Positióját, majd 2010. február 24-én egyhangúlag elfogadták a Causat, és így reményünk lehet a mihamarabbi boldoggá avatásra.
Forrás: isteniszeretetleányai.hu

Nincsenek megjegyzések: