Bizonyára a bejegyzés olvasója gondolkodóba esik.
Szkeptikusan csóválja a fejét, és azon töpreng, hol itt a hazugság?
Pedig őszintén ez a gondolat jutott eszembe a Mi meséink címmel rendezett kiállítás megtekintése után.
Gyermeki őszinteséggel, derűvel festették meg roma gyerekek képzeletük meséit.
Harsogó, élénk színekkel, jókedvvel.
Pedig a tablókon látható volt, hol, hogyan készültek alkotásaik.
Romos putrik udvarán, fűben ülve, nagymama kíváncsi tekintetével kísérve.
Itt- ott, még mutatja is az unokának, mit kellene még elmesélni az embereknek, hogy megtudják, Ők így élnek, gondolkodnak, éreznek.
Szép számmal gyűltek össze kíváncsi látogatók.
A média is szép számmal felvonult.
Magam, kicsit hiányoltam a már befutott roma képzőművészeket, a roma értelmiséget.
A kiállítás megtekintése után, az Egyetem kávézójában ültünk le beszélgetni a látottakról és az elhallgatottakról.
Nagyszerű embereket ismertem meg.
L. Ritók Nórával itt találkoztam először.
Az Igazgyöngy Alapítvány megálmodója, vezetője személyében olyan elhivatott képzőművészt, pedagógust ismertem meg, aki nem csak beszél roma integrációról.
Úgy gondolom, a beszélgetés résztvevőinek: L. Ritók Nórának, Arankának, Erdei Sanyinak a” meséi” is termékeny talajra hullanak.
Tegnap, kicsit ismét gyermekvédelmi munkásnak éreztem magam.
1 megjegyzés:
A gyerekek még tudnak derűsek lenni nyomorúságban is, ezért teljesen igaz a bejegyzés címe.
Nekünk felnőtteknek van mit tanulnunk, ismételnünk a gyerekektől, amit már régen elfelejtettünk.
Ma találkoztam két Rodin idézettel, valószínű, hogy nem véletlenül, hálám jeléül bemásolom:
"Nyugodt derűre kell törekednünk. Így is még mindig elég keresztény riadalom marad bennünk az élet rejtelme előtt"
"Szeresd az életet, már azért az erőfeszítésért is, melyet benne kifejthetünk."
Megjegyzés küldése