Szikrázó napsütés egy nyári zápor után
Kristálytiszta pocsolyát szül a poros utcán,
Melybe jóleső érzéssel gázolok felnőttként
Mezítláb, mint ahogyan régen a gyerekek tették.
A csillogó víztükör lépteim nyomán
Zavarossá lett, mint a háborgó óceán.
Ami addig a pocsolya mélyén gyémántként csillogott,
Játékomtól zavaros iszappá változott.
Így tűnnek elő időnként régmúlt éveim,
Szép emlékeim felkavarják mezítlábas lépteim
Melyet a múlt felé megteszek, a jelent elfeledve.
Az időutazástól sebek szakadnak fel, kedvemet szegve.
Mintha üvegszilánkra léptem volna a pocsolyában,
Éles fájdalom jő, sebektől vérzik lábam.
A mocsoktól zavaros víztükröt már nem látom csillogni,
Vérem csak még sötétebbé teszi, ami szép volt, elfedi.
Most a jelenben sántikálok sajgó lábakkal,
Kisség lehangoltan, de nem törődöm fájdalommal,
Mert tudom, hogy a víz egy idő után letisztul, újra szikrázik,
Ha a víztükörbe pillantok, arcom talán igazabbnak látszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése