2009. június 16., kedd

Szabó Lőrinc: Szeretet


Rettenetes izgalomba hozott
a képzelt vita. Vad nyár lobogott
köröttem, a fény szétvitt-röpitett
a mindenségbe; s mert a képzelet
úgy megnagyított, gúny és megvetés
gyúlt bennem papok és templomok és
egyházak ellen: hisz az istenit
törpítik csupán, azt szégyenitik,
úgy éreztem, s hogy csalás, öncsalás
az álmunk is, égi rágalmazás
és földi terror, tipornivaló.
Mennyi kárt tettek, mily irtóztató
vért ontottak már! Megtorló harag
emelte karom, hogy pusztuljanak. -
De rigó fütyült, és rezzent a kép:
a kertben álltunk, s nagybátyám kezét
láttam lebegni a fejem felett:
"Legfontosabb, fiam, a Szeretet!"

Nincsenek megjegyzések: