Tiszadobról hazatérve találtam a következő levelet elektronikus postafiókomban:
Tiszteletem Józsibá!
hogy szolgál az egésége? még ott dolgozik dobon? köszönök mindent amit öntől tanultam. sokat jelentet a nagybetűs életben.tisztelet nyugalmat és kitartást. egész jól megy sorom köszönhetem a focinak.a szakmámban is dolgozom,(kőműves)ami elég jól fizet.próbálok szervezni egy osztálytalálkozót és sokk szeretettel meghívnám, remélem sikerülni fog! majd megírom a pontos idő.addig is erőt egéséget és sokk boldogságot kívánok.
Jól tudom, számtalan helyesírási hibát ejtett a levél írója, mégis boldog voltam.
Krisztián, az elsők között volt, akik a Tiszadobi Gyermekvárosban gondjaimra voltak bízva.
Nem volt kiemelkedő képességű gyermek, szorgalma, magatartása is kétségbe ejtette kollégáimat.
Sokat hadakoztunk.
Én emberséggel, őszinteséggel, férfitől szokatlan gyengédséggel közeledtem felé.
Mint egy normális családban, ahol az anya szigorú, az apa kicsit megengedőbb, gyengédebb.
Azután kikerült a látókörömből.
Nevelőmunkám során, gyakran éreztem munkámat egy fekete doboznak, amelybe akármekkora igyekezettel tömködök bármit is, kiszámíthatatlan, hogy mi jön ki belőle.
A levél arról tanúskodik, jobban kellett volna bíznom magamban.
Remélem, egyszer összehoz a sors Vele.
Nem fogom megróni a helyesírási hibákért, hiszen nem azt tanítottam.
Csak emberségre, szorgalomra, kitartásra.
Remélem, a dolog, Lóránt fiamnál is működni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése