Ferences Testvéreimmel találkoztam tegnap.
Lelki támaszra, segítségre volt szükségem.
Nagy várakozással indultam.
Az elmúlt napok magánéleti földindulása igényelte volna, hogy szóljak valakihez.
Arankával, húgommal már jó ideje nem tudtam zavartalanul beszélni.
Hozzám közelálló barát, akivel szívesen megosztom lelkem minden titkát, mára egy maradt.
Katával szívesen megosztom minden gondolatom.
Rövid ismeretségünk szoros lelki kapoccsá fejlődött.
Az Első Személy változatlan.
A Szentháromság Egyistentől kapott új életemet feltétlen kötődéssel, szeretettel igyekszem megszolgálni.
Beszélek Hozzá, szívemet szeretettel vezeti.
Hűségem töretlen.
Csak Neki tartozom elszámolással.
Ágnes, első feleségem, akivel egy fedél alatt élek, találkozónk előtt telefonon felhívta közösségünk vezetőjét, tudtára adta, hogy férjes asszonnyal kerültem kapcsolatba.
Irmuska nem kérte számon tőlem, de hosszas előadásban foglalta össze a tisztaságról, paráznaságról szóló jézusi tanításokat.
Sajnáltam, hogy nem nevezte nevén a gyereket.
Készen álltam egy kollektív gyónásra.
Nem tettem, de elgondolkodtam.
Készen állok a ferences fogadalomra?
Vajon bűn az, ha nem a saját keresztemet akarom cipelni?
Bűn, ha annyi év után boldog kapcsolatban szeretnék élni egy minden szempontból odaadó társsal?
Tiszta a lelkiismeretem.
Ragaszkodásom Jézus szavaihoz erősebb, mint valaha.
Felmerült bennem a kérdés:
Nem állítottad túl magasra a mércét?
Téged imádlak, Téged követlek Istenem.
Magamba pillantottam.
Tisztaságot, belső fényt láttam.
Belső lelkiismeretem követem.
Rád bízom magam Istenem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése