Betty története

Hadd kezdjem egy kis bemutatkozással 1953-ban születtem, um. "Ratkó" gyerekként. Nem igazán akartak, mert édesanyám nagyon beteg volt, de akkoriban nem igen lehetett mit tenni.
Sokat voltam vidéken, nagymamánál (gyermekkorom legszebb emlékei) és persze templomban is voltam vele, mindig az áhítat és a megnyugvás vett körül. Nem igazán értettem semmit, mert Pesten a szüleimmel nem jártunk templomba.
Korán férjhez mentem és én ragaszkodtam a templomi esküvőhöz, még a mai napig sokszor csengenek fülembe a pap kedves szavai, majd megszültem első kislányomat, három gyermeket szerettem volna, de sajnos, 5 gyermeket kellett szülnöm, hogy legyen két élő gyermekem. Megmondom őszintén Istent hibáztattam, vagyis, ha Ő létezik, akkor hogy engedheti meg, hogy pici babák meghaljanak.
Életem közben nem igen fordult jóra, rosszul mentem férjhez, ezt közel 40 év után állíthatom, de tűrtem, és elviselem, mert 3 pap adott össze minket! Mindig vártam a csodát. Hát nem jött.
Beteg lettem, szegény lettem, sokszor a napi megélhetés a gond, ez tudom az én hibám, de hiába imádkoztam, hiába kértem a jó istent, még nem igen látom az alagút végén a fényt.
Közben el kezdtem verseket írni, kiadásuk - a mai világban meg pláne - számomra elérhetetlen.
De még mindig remélek, és igaz nem járok templomba, de úgy gondolom, ha fohászkodom, és imádkozom, egyszer csak meghallgat a jó Isten!

Fohász

Ugye tudod Uram,
mily nehéz volt nekem
hozzád közelednem.
Annyi bánat ért,
hogy letérdelni lábad elé
nem volt nehéz.

A remény, ha eljön, mit jóságod ad,
s örömöt a szívemnek, a kettőnk
között lévő falat sikerül ledöntened.
Becsukom a szemem és látom
fénylő glóriád, mely elvakít,
de nem bánom.
A fohász, melyet hallasz,
alig hallhatod, mert a könnyektől
a szavak némák maradnak.
De megtanulom ígérem,
összekulcsolni a két kezem,
és belenézek két szemedben,
amibe a csodát észre veszem,
és újra meg újra kérem
engedj még egy kicsit élnem.
A nyugalom, mely árad belőled,
emberi értelem talán fel sem fogja,
mert
meg kell előbb halnia, hogy belássa.