2009- ben jártam először Erdélyben.
Korábban úgy gondoltam, nem megyek Romániába, mi dolgom lenne ott.
Azután istentelen életszakaszomat követően fontossá vált számomra Isten közelsége.
Egyre kerestem a lehetőségét.
Azután kapcsolatba kerültem Böjte Csaba Atyával.
Csíksomlyóra hívott, ahol a Dévai Szent Ferenc Alapítvány önkénteseinek felkészítését tartották.
Debrecenben szálltam vonatra.
Semmit nem terveztem meg előre.
Életemben először.
A Csíksomlyói Szűzhöz imádkoztam.
Néhány nap múlva, már megsimogathattam a faragott Madonna szobrot a Szent József Otthon kápolnájában.
Megismertem az alapítvány munkáját, vezetőit, munkatársait.
Velük együtt jutottam el a Hármashalom Oltárhoz.
Ott éltem át, talán életemben először, milyen érzés Isten közelségében élni.
Katartikus élmény volt.
Hazatérve, Debrecentől ötven kilométerre, Gálospetriben, e partiumi kis erdélyi faluban tapasztaltam meg újra az érzést, amikor a Szentháromság Otthon házszentelésén vehettem részt.
Egy hetet töltöttem a gyerekek között, segítve tanévkezdésüket.
Idén júniusban már a tanévzáró ünnepi szentmisén jött elő újra az érzés.
A Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún együtt imádkoztam magyarok százezres tömegével a Hármashalom oltárnál.
Gyimesfelsőlokon, debreceni keresztény értelmiségiek által épített Szent Erzsébet Líceumban, a Sziklára Épített Házban laktam.
Usier János barátom, blogjában erdélyi magyaroknak írja: el kell menni!
Én magyarországon élő magyaroknak írom ugyanezt!
Ha látni akarjátok magyarságunk ezer évét, meg akarjátok élni Isten közelségét, el kell menni Erdélybe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése