2010. augusztus 8., vasárnap

Jézusra várni


Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Csípőtök legyen
felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan
emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és
zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk
megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát,
asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy
a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a
szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a
tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát,
mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.?
Lk 12,35-40

Elmélkedés:

A várakozás értéke
Még kispap voltam, amikor egy alkalommal Jáki Szaniszló, a világszerte
ismert teológus volt a szeminárium vendége. Kivételes alkalomnak
számított, hogy az évtizedek óta Amerikában élő és dolgozó bencés
szerzetes, aki tudományos munkásságáért számos díjat és elismerést kapott,
nekünk, bárdolatlan elméjű kispapoknak tart előadást. Akkoriban jelent meg
magyar nyelven a tudós papnak két könyve is: az egyik a Péter apostolnak
adott jelképes kulcsokról (Az Ország kulcsai), a másik pedig Péterről, a
szikláról szólt (Erre a sziklára), s a nekünk szánt előadásnak is ez volt
a témája. Szaniszló atya nagy lelkesedéssel és egészen közérthetően
kezdett el beszélni a kulcsokról meg a szikláról, s mi mindannyian hasonló
lelkesedéssel figyeltünk szavaira. Már legalább fél órája beszélt, de
nekem úgy tűnt, hogy még mindig csak a bevezetőt mondja és hamarosan rátér
a fő témára. Egy újabb 30 után már kicsit sokalltam a bevezetőt, s alig
vártam, hogy végre rátérjünk a kulcsok és a szikla igazi mondanivalójára.
Az előadás pedig folytatódott, előkerült a diavetítő, láthattunk sok-sok
érdekes képet a kulcsokról meg a szikláról, és úgy elszállt a másfél óra,
hogy én még mindig azt hittem, hogy ez csak a bevezetés volt, s vártam,
hogy rátérjünk végre a lényegre. A hiba természetesen nem a tudós pap
nagyszerű előadásában volt, hanem bennem, aki talán nem is tudtam, hogy
mire kell figyelni, s valami mást vártam. Hamar levontam magamnak a
tanulságot: értékes események, találkozások szállhatnak el mellettem, ha
nem veszem észre, hogy már éppen azt kapom, amit vártam.

A mai evangélium arra figyelmeztet minket, hogy életünk egy nagy várakozás
a Jézussal való találkozásra. Úgy várakozunk, hogy közben már meg is
kaptuk őt. Vegyük észre jelenlétét! És meg kell tanulnunk türelmesen
várakozni. A szántóvető ember amikor elveti a földbe a magot, nem mehet
mindjárt másnap aratni. Türelmesen kell várnia hónapokon keresztül, amíg
eljön az aratás ideje. Türelmetlensége nem fogja siettetni a magok
fejlődését. Az imént hallott evangéliumban várakozó szolgákról, éjszakai
őrségben lévő emberekről hallottunk. Az őrök biztosan várják az
őrségváltást, hogy pihenni mehessenek, de itt nem ez a lényeg. Az őrök azt
várják, hogy hazaérjen az úr, a ház gazdája. Az őrök és a szolgák tudják,
hogy kire várnak, s tudják, hogy a gazdájuk biztosan meg fog érkezni.

A cselekvő, a szüntelenül tevékenykedő ember nagy kísértése, hogy azonnali
eredményt vár. Igen, ez valóban kísértés, mert azt gondoljuk, hogy csupán
a magunk munkája hozza meg az eredményt, s nem hagyunk lehetőséget
Istennek, hogy az általunk megtett, megkezdett jót tökéletessé tegye.
Érdemes megtanulnunk csendesen, figyelve várakozni, mint az őrök. Nem
siettetni a találkozásokat, nem elébe szaladni az eseményeknek, csak várni
türelemmel, hogy hozzánk érjenek. Az Úr állandóan úton van felénk.
Közeledik, a maga tempójában érkezik, úgy, hogy be tudjuk fogadni. Hiába
kapkodnánk, hiába erőltetnénk a mihamarabbi találkozást, hiszen lehet,
hogy éppen mi nem vagyunk még felkészültek a találkozásra.

Az evangéliumban szerepelt, hogy a hazatérő úr, megvendégeli a szolgákat
és azokat, akik várták őt. Micsoda meglepő fordulat! A várakozás mindig
izgalmas, mert meglepetést hozhat, valamit, ami nem várható, s főként nem
elvárható. A várakozás meglepően nagy jót hozhat nekünk. És itt értjük
meg, hogy a várakozás miért nem elfecsérelt idő. Vannak, akik azt
gondolják, hogy nem érdemes várakozással pazarolni a drága időt. Én
egészen másként gondolom: a várakozás percei, órái, napjai meghozzák
gyümölcsüket, mert közben maga Isten tevékenykedik bennünk csendesen.
Jelenlétének észrevétele a szolgák számára a boldogság forrása.
(c) Horváth István Sándor



Imádság:

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts
meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást!
Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel
várjam a te kegyelmed növekedését bennem.
_____________________________________________

Nincsenek megjegyzések: