2010. augusztus 10., kedd

Csoda három órában, két felvonásban


Hétfőn este hiába toporogtam a Városháza bejáratánál, az ajtónálló elküldött: programváltozás!

Kedden este azután nem hagytam magam.

Már este háromnegyed hétkor a bejáratnál voltam.

Éppen fotózáshoz készült Steve Hackett, a Genesis legendás szólógitárosa.

Már tudtam, nem mindennapi élményben lesz részem.

Amikor be akartam lépni az udvarra, ajtónálló barátom hátra intett:

Majd nyolc órakor!

Szellemi mozgássérültre vettem a figurát, határozottan mentem tovább.

Uramatyám, csak nem ez látszik rajtam?

Helyet foglaltam a már elhelyezett széksorban.

Már tudtam, hülye nem vagyok.

A Djabe zenészei, és Stevie hangoltak, beállítottak, majd összepróbáltak.

Ahogy a Mester a gitár nyakához ért, azt éreztem, amit kedvesem ajlának érintésekor.

Csillagokat láttam, minden porcikámon kellemes borzongás táncolt.

Készen álltam az aktusra!

Ahogy felcsendültek a dallamok, bekövetkezett a gyönyör.

A műsor pontban nyolc órakor elkezdődött.

Zsúfolásig telt a kicsiny díszudvar.

Családias jellege, intimitása igazi örömzenélésre késztette a művészeket.

A Djabe World fusion zenéje mindazt megadta számomra, ami a zenéből táplálékom:

Jazz, progresszív rock, világzene.

Ezt illik tudni Róluk: A 15 éve alakult Djabe együttes zenéjében egyedi módon ötvöződik a dzsessz, a világzene és a magyar népzene. Műfajának elsőszámú hazai képviselője. Fennállása alatt számos hazai, valamint nemzetközi díjat és elismerést szerzett. 2007 óta a Genesis egykori gitárosával, Steve Hackett-tel is rendszeresen koncertezik. 2002-től kezdődően 39 országban vendégszerepelt Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában.

Barabás Tamás: basszusgitár
Égerházi Attila: gitár, ütőhangszerek
Kovács Ferenc: trombita, hegedű, ének
Banai Szilárd: dobok
Kovács Zoltán: billentyűs hangszerek.

A kétórás program ráadása is félórán át tartott fergeteges tempóban.

Hazaindulva így bölcselkedtem magamban:

Az élet igazán nagy dolgai nem kerülnek pénzbe, és semmi pénzért nem vásárolhatók meg!

Nincsenek megjegyzések: