Rovom a cívisváros poros aszfaltját.
A karneváli színpadot szétbontották.
A büfépavilonokat kipakolták.
A tulajdonosok számolgatják a pénzüket, vajon nyereségesen zárult az idei augusztus?
Mosolyogva tekintek a plakátokra.
Már a Jazz Napok rendezvényeire hívnak.
Magam is számvetést készítek.
Volt két házasságom.
Ma barátaim vannak.
Az első: Kata.
Vele töltöttem az elmúlt napokat.
Soha ilyen csodás időszak nem volt életemben.
Együtt loholtunk rendezvényről rendezvényre.
Mindenütt jelen voltunk.
Mindent láttunk és hallottunk.
Mindenről volt véleményünk.
Mint két kíváncsi debreceni kisdiák.
Kuncogtunk, kinevettük a világot, saját nyomorúságainkat.
Nem számított erőtlenségünk, betegségünk.
Esténként úgy hajtottuk álomra fejünket, hogy ez a nap is rólunk szólt.
Lógott a nyelvünk, sajogtak csontjaink, de éreztük, hogy élünk.
Meghalni sincs időnk- szoktuk mondani.
Ráérni meg pláne.
Annyi szépség vár még ránk.
Elválásunk előtt a Nagytemplomban mondtunk együtt imát Istenünknek, amiért megajándékozott bennünket egymással és ezzel a csodás augusztussal.
Istennek legyen hála!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése