Személytelennek tartottam e-mailt küldeni, megpróbáltam telefonon hívni Zoltánt.
A vonal túlsó végén, kedves női hang szólalt meg franciául, egy kukkot nem értettem belőle.
Így a következő levelet írtam:
„
Kedves Zoltán!
Boldogan tájékoztatlak, hogy pénteken, Gálospetriben kézhez kapták, használatba vették a gyönyörű laptopot.
Lehetővé vált számomra, hogy a szobámból kísérjem figyelemmel fogadott gyermekeim életét, ha szükséges, azonnal segítségükre siethessek.
Pénteken családommal, tiszadobi barátaimmal a gyermekeknél voltunk.
Televíziót, videomagnót, mesekönyveket, játékokat, almát vittünk.
Közösen mondtunk imát a gyermekekért, a jóakaratú emberekért, Érted.
Látnod kellett volna ezeket az angyalkákat.
Értük érdemes élnem!
A Sors úgy hozta, nem volt gyermekem.
Most van húsz.
Szüleimet korán, még gyermekként elveszítettem.
Az Úr nem hagyott magamra, adott testvéreket.
Eddig volt három, már van négy.
A betegség majdnem tehetetlenné tett, de az Úr meghagyta a szívemet, értelmemet és adott mellém barátokat.
Hálát adok érte.
Mint ahogyan Neked is, fogadott testvéremként hálás szeretettel küldök néhányat a fotókból.
Szeretettel ölel:
Áncsán Józsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése