Szárnyát bontja immár az őszi est,
Szemében apró pont, tűző szerelem,
Fénynek udvarában új élet házat emel,
Ablakában az öröm is elmereng.
Lesben a pillanat, mosolyt teremt,
Szavakban oldódó selymes érveket,
„Lenge lány, aki sző” a holdvilágból
Felkéklő éveket, neked kóbor
A tűzhely mellett csendet, omló varázst.
Gyúl a képes este, reményt üzen
A mindenség atomja, fészekben e nász.
Boltozatát a míves végtelennek,
Belátni nem lehet, úgy tesz az ember,
Mintha ott lakna minden indulás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése