2010. november 16., kedd

Hit és internet


Erdő Péter: az internet nem tudja átadni a hit teljes gazdagságát
november 15. 14:27


Az internet terjeszti a keresztény üzenetet, de nem képes átadni a hit teljes gazdagságát – mondta Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke, akivel a Vatikáni Rádió olasz adása a Kultúra Pápai Tanácsa plenáris ülését követően készített interjút.

Erdő Péter elmondta: az ülésen hangsúlyozták, hogy az emberiség által a történelem során létrehozott és a jövőben létrehozandó minden lehetőséget kihasználva kell átadnunk az örömhírt. Fontosak a kommunikáció különböző formái, a különféle nyelvezetek, mint a mozi, a zene és még sok más kifejezésforma. Különösen sok szó esett a tanácskozáson az internetről, hiszen a nyelv ezen a területen megy át a legnagyobb átalakuláson.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy az internet által az örömhírt a legfejlettebb technikák és a legjobb kommunikációs stratégiák segítségével lehet hirdetni. Talán még javítani is lehet általa az emberek fejében uralkodó zűrzavaron a vallást, a Bibliát, a tudomány és a hit kapcsolatát illetően. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a keresztény üzenet teljességét nem lehet csak az internet, a háromperces programok, a spotok által átadni. Elmondta, hogy bizonyos téves elképzelések éppen a világhálón át terjednek a tudomány és a hit ellentétéről, az egyház elleni rágalmakról, az egyház történetéről. Az internet segítségével ugyanazokkal az eszközökkel tisztázhatjuk ezeket a dolgokat. Lehetetlen lenne viszont hitünk egész gazdagságát az interneten keresztül átadni. Az emberi kapcsolatokat sem helyettesítheti a világháló, a személytelen kommunikáció nem pótolhatja a valódi közösségi életet, amely hozzátartozik a keresztény létezéshez.

A bíboros hangsúlyozta, hogy az egyháznak egyszerre kell többféle nyelven szólnia, ugyanakkor meg kell őriznie a szó, az írott szöveg, a logikus érvelés kultúráját. Történelmi hagyományaihoz híven ma is dolgoznia kell ezek elmélyítésén, fejlesztésén. Teljes meggyőződéssel és erővel használhatja fel ehhez az új lehetőségeket is, miközben tisztában van ezek természetből fakadó hiányosságaival.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések: