mivel Debrecenben semmi jelentősége nincs a dolognak, szinte el is feledkeztem róla, hogy március 15-én a szabad sajtónak is ünnepe volt. Nem felejtette el azonban Rácz Róbert és Kósa Lajos, akik a nevezetes esemény alkalmából megjelentek a cívis médiamunkások számára összehozott izén, és beszédet intéztek hozzájuk. A sajtószabadságról, a felelősségről és az oknyomozó riporteri munkáról. Aki most nem röhögte el magát, az ne is olvassa tovább.
Szabad sajtó alatt Debrecenben zömében azokat a médiumokat értjük, amelyek totális önkormányzati ellenőrzés és cenzúra alatt állnak. Van még a napi egyperces – Napló néven fut -, amely függetlenként próbálja eladni magát (egyre nehezebben), ám ez csak nevében él, egyébként már régen hamvába holt. Annyira belefulladt a bulvárba és a semmitmondó, helykitöltő zagyvaságokba, hogy már akkor sem lehet komolyan venni, amikor megpróbálkozik valami újságba való témával. Arról nem is beszélve, hogy az újságírókat az utóbbi években módszeresen kirúgdosták, így zömében gyakornokok és unatkozó álértelmiségiek próbálják megtölteni valami tartalommal.
A szintén független Alföld Televízió – amely kereskedelmi magántelevízióként fut – tulajdonosi csoportjában ott találhatjuk H. Nagy Istvánt és Tutor Lórántot, mindketten a Fórum (Latinovits Erőmű) építőjének, a Dexium Kft.-nek a résztulajdonosai. Az új főnök egyik első intézkedése az volt, hogy megszüntette a Hétfő Hétóra című műsort, amelynek rendszeres vendégei voltak ellenzéki képviselők, s amelyben addig Kósát bíráló megjegyzések is elhangozhattak. A polgármester a szokásos tömörséggel oldotta meg a dolgot: neki semmi köze ahhoz, hogy magánszemélyek megvásárolták az Alföld tévét. Ja. Az merő véletlen, hogy a tulajdonosok cége kapja a milliárdos önkormányzati üzleteket.
Tovább.
A Debrecen újság oldalszámát január óta szép csendben a felére csökkentették, immár csak 16 oldalon tájékozódhatunk arról, milyen fasza minden. Ezt hetente dobálják be a postaládákba, vagy mellé, a kiadványok zöme azonnal a kukában végzi, hiába, ingyér nem szeretjük. Pedig jó sok pénzünk van benne, lévén a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő tagvállalata) terméke, tehát az utolsó fillérig a mi pénzünkből készül. (A lapban a város tulajdonában lévő cégek hirdetnek zsíros pénzért, jobb zsebből át a balba.) Ha jól tudom, mindmáig ez a legnagyobb példányszámú önkormányzati újság Magyarországon, 90 000 példányban. Ha emellé hozzáveszem testvérét, a megyében szintén ingyenesen terjesztett Hajdú-bihari Hét című lapféleség 129 700 példányát, nem is rossz. A két lap főszerkesztője és munkatársai tulajdonképpen ugyanazok (spórolás és lojalitás), a megyeibe a városi cikkek nyolcvan százaléka bekerül (ez nem spórolás, de lojalitás), add össze a két számot, kezdhetünk büszkék lenni. A lap Kósa legkedvesebb szócsöve. Csak és kizárólag a vezetést fényező cikkek, interjúk és jegyzetek jelenhetnek meg benne, ha a helyi ellenzék kap egy kis helyet, az többnyire vagy semmitmondó interjú formájában, vagy alaposan előkészített, gúnyosan kioktató fideszes válasszal jelenik meg. Azon kedves kommentelőknek, akik egyfolytában bértollnokot hörögnek a debreceni bloggerek kapcsán, szíves tanulmányozásra ajánlom e két lap írásait. (Az archívumot itt elérhetik.) Na, ők tényleg pénzt kapnak azért, hogy ezt így nyomják. Nem lenne gond, csak éppen közpénzből nyomják így.
Tovább.
A Debreceni Városi Televízió élén régóta a debreceni Fidesz egykori irodavezetője, Széles Tamás áll. A cucc szintén közpénzből működik, egészen rendkívüli fideszes ellenőrzés alatt. Kísértetiesen hasonlít a boldog pártállami idők tévéjére. Volt olyan, hogy a piros telefonon szóltak át, az előre meghirdetett vendég nem kerülhet adásba, mert kellemetlen dolgokat is mondhat. Nem is került, azóta sem. Szigorúan megadják, miről lehet beszélni, s miről nem. Időnként még azt is, mit kell kérdezni. Ha nem sikerül, akkor jön az alázás, akár élő adásban is. (Aki kíváncsi egy olyan mókára, amikor Kósa magát Széles Tamást oktatja, kattintson ide.) Széles egészen odáig jutott, hogy 2004-ben személyiségi jogi pert (!!!) indított a DTV nevében három ellenzéki politikus ellen. Miért? Azért, mert azok az Alföld Televízió – fentebb már említett, tulajdonosváltást követően azonnal megszüntetett – Hétfő Hétóra című műsorában beszélgetni mertek, s a trécselés közben ilyen kijelentések hangzottak el:
“A Debrecen Tévé a helyi városi politika szócsöveként nagyon jó hatásfokkal tudja ugyanazokat a híreket ismételni.” (Kovács László)
„Mindenképpen szükség volna egy korrekt, tárgyszerű médiára, mert amit a városi tévé e tekintetben nyújt, az nyilvánvalóan egy meghatározóan pártorientált vagy pártszempontokat szolgáló – ennek következtében ha nem is közszolgálat – csak média” (Bazsa György)
„Legalább a Napszemle a város színeivel kezdődne, mondjuk, a kék-sárgával és nem a narancssárgával, talán ennyi objektivitást vagy függetlenséget elvárhatnánk egy médiától” (Gondola Zsolt)
A bíróság első- és másodfokon is kiröhögte Szélest, aki a mai napig vérig van sértődve az őt ért aljas támadások miatt.
A rádiókat most nem emlegetném, egyrészt nem sok vizet zavarnak, másrészt hallgatottsága zömében a tuctuc adóknak van, azok pedig nem a közéleti műsoraikról híresek.
No, vissza is kanyarodtunk a szabad sajtó ünnepéhez. Némi pogi és zavart kortyolgatás után a megyei közgyűlés elnöke kezdte a jelenlévők szakmai méltatását. Egyből a lecsóba pancsolt, Kossuth Lajost hozta példaként. Olyan ember volt ő, aki “ismerte az írástudó felelősségét, és ezt a kötelességét a nemzet fölé helyezte”. Rácz azokra emelte a butykost, akik nem csupán mint kötelező munkára, hanem mint felelősségteljes hivatásra gondolnak az újságírásra. Debreceni sajtósoknak ilyet mondani tiszta Orwell lenne, ha nem hinnének tényleg abban mélységesen, amit csinálnak. Még gondolatbűnözés is csak a legritkább esetben fordul elő, tehát megnyugodhat Rácz Róbert: felelősségteljesen űzik a hivatást.
És jött Kósa Lajos köszöntője, amely első pillantásra teljes zagyvaságnak látszott, pedig nem, ő mindig tudja, mit miért. (Amikor nem, akkor a helyi sajtó utólag elmagyarázza, hogy de.) Kósa szerint:
“A mai sajtó minőségi és hiteles jelenlétét beárnyékolja a szerkesztés felületessége és személytelensége. Ezen kell változtatni, hiszen a zsurnaliszta, az oknyomozó riporter tekintélyét éppen a hitelesség és a megbízhatóság adja.”
Ennél a két mondatnál akadtak olyanok a jelenlévők közül, akik elnyomtak egy feltörni készülő röhögést. Oknyomozó riporter? Hol? A cívis sajtóban? Mit oknyomoz? A reptéri ügyeket, vagy a Latinovits Erőmű buktáját? Lajos kicsit félrezagyválta a szöveget, vagy egy máshol tartandó beszédrészletet idézett. A következő ufómondat pedig í
gy hangzott: “Olyan szolidaritásra van szükség, ami visszaadhatja az újságíró tekintélyét.” Jó, de most ki legyen szolidáris kivel? Zsurnaliszta az újságíróval, az újságíró Kósával, Kósa a sajtóval, az olvasó a debreceni médiával, vagy az olvasó Kósával? (Az most kimarad, hogy Kósa az olvasóval, neki nem az a dolga.) A szolidaritás fontos, a szolidaritás szép. Én nem látom, hogy a debreceni sajtó szolidaritáshiányban szenvedne, főleg, hogy megmondják neki, hogyan kell azt csinálni.
Az eligazítással felérő ünnepségnek aztán vége lett. Kissé nonszensz volt, hogy a polgármester éppen a hozzá leghűségesebb médiamunkások csapatának tartott bemutatót a sajtószabadságból és az oknyomozásból, de néha a lelkeseket is lelkesíteni kell. Így aztán a helyi szabad sajtó képviselői feltöltött elemekkel ülhettek vissza szolidárisan oknyomozni. Hétfő óta csak úgy árad a hitelesség és a megbízhatóság a debreceni csatornákból.
Pálpusztait azért nem kellett volna enni a beszédek előtt.
http://www.holdrablo.hu alapján
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése