Kt.
Az egyik olasz nyelvű liturgikus folyóirat a vendéglátás vasárnapjának nevezi a mai napot. Alapját a szentírási olvasmányok adják. Az első olvasmány Ábrahám vendéglátó magatartásáról számol be, míg az evangélium Mária és Márta történetével, az Úr Jézus fogadásával foglalkozik.
Ábrahám a déli forróság idején a sátora előtt üldögélt, a nagy hőség idején nem dolgozott. Ilyen körülmények között vette észre a három közeledő személyt. Az Urat két angyal kíséretében.
A Biblia lapjait olvasva Isten jelenéseivel kapcsolatosan, megállapíthatjuk, hogy Isten nem szokott délben megjeleni, hanem éjjel, mint a kis Sámuelnek, vagy estefelé, mint az áldozatot bemutató Illés profétának, vagy hajnalban, mint a halászó apostoloknak a genezáreti tó partján. Nem mintha a nap kelős közepén nem tudna kegyelmet adni, inkább az ember miatt, aki a déli hőségben könnyen elcsügged, illetve lázas tevékenységbe öli, meg nem oldott életének problémáit.
Ha azonban a déli nap hevében, élete terméketlenségétől fonnyadt szívvel is képes az ember olyan nagylelkűen vendéget fogadni, mint Ábrahám, akkor Isten belép az életébe.
Miért ne tudnánk megtenni ezt mi is? Ölünkbe ejtett kezünket miért ne tudnánk mi is üdvözlésre emelni akkor, amikor bekopogtat valaki szívünk ajtaján? Csüggedtségünkön, életuntságunkon miért ne tudnánk erőt venni legalább egy órácskára, akár a rekkenőség idején is, hogy kinyilvánítsuk szeretetünk jelét az iránt, aki betért hozzánk?
Mert ne feledjük, az emberi élet forró delén vagy azon túl, mikor a csüggedtség és keserűség lassan egész testünket-lelkünket átjárta, ez az apró erőfeszítés is óriási esemény, a kegyelem műve. Erre tanít bennünket Ábrahám története. Hiszen a déli hőség idején milyen nagy vendég lépett be hozzá: Maga az Isten, aki életet ígért neki, Izsák születését, mely egyben az ő lelki-újjászületése is.
Kt. Az evangélium szerint Mária és Márta házába is belép az Úr. Ábrahám e két leszármazottjában a befogadás két formáját láthatjuk: a vendégül látást, annak minden gyakorlati velejárójával, melyet Márta képvisel, s a szerető figyelmet, melyet Mária tanúsít. Egyik sem hiányozhat a keresztény ember életből, ám a súlypont a belső figyelmen kell hogy legyen. E nélkül a belső figyelem nélkül a szeretet nem volna szeretet, csak lázas tevékenység, mely nem képes közölni a lényeget, s nem alkalmas arra, hogy előkészítse az Úrral való bensőséges találkozást.
Milyen sokat mondó egy szépen megterített asztal, kivasalt hófehér ing, egy csokor virág, tisztán tartott lakás. A szeretet megannyi hírnöke emberi kapcsolatainkban. Miért ne lenne így az Istennel is. A mulandóban is az örökkévalóknak kell felragyognia, hogy így megérinthessen bennünket szívünk mélyén az Úr kegyelme, s feltárja nekünk isteni ígéreteinek kimeríthetetlen gazdagságát.
Kétségtelen, hogy mindkét nővér helyesen akar cselekedni. Meg akarnak felelni Jézus elvárásának, őt szívből be szeretnék fogadni. Az embernek először az a benyomása, hogy Márta ezért többet tesz. Mégis testvére talál igazi elfogadásra. Mit csinál ő, ami értékesebb annál, amit Márta tesz? Majdnem az a látszat, hogy semmit. Ő csak figyelemmel hallgat. Hagyja a másikat dolgozni. Nincs akkor neki igaza a panaszával? Könnyen bele élhetjük magunkat mi is a helyzetébe. Mintha mindkét kezünk tele lenne munkával, valaki más pedig csak ott ül és hallgat, és nézi, hogy mi mit teszünk.
Mária mégis a jobbik részt választotta. Ő megértette, hogy az ember nemcsak kenyérrel él. Őt nemcsak érdeklik Jézus szavai, nem érdekes beszélgetőtársat lát benne, hanem Isten emberét, aki Isten Szavát közvetíti. Ezért félreteszi azt, ami mulandó és azzal törődik, ami megmarad. Jézus azért dicséri, mert ő szavaira éhezik, mert nem feledkezik bele a hétköznapok tevékenységébe, nem foglalják le a mindennapok gondjai úgy, hogy Róla megfeledkezne. Egész szívvel Jézusra figyel, és ezzel az üdvösség titka foglalja le.
Kt. Meg válaszolandó kérdés, hogy milyen tanulsággal szolgál az első olvasmányból Ábrahám, valamint ez evangéliumi szakaszból Mária és Márta története számunkra?
Az elmúlt vasárnap evangéliumi szakasznak tanulságára bizonyára visszaemlékszünk, miszerint annak a vallásosságnak, jámborságnak nincs igazi értéke, amelynek nincsenek következményei a tettek területén, derül ki az irgalmas szamaritánus történetéből. A pap és a levita a jeruzsálemi templomból jön, imádságuk, áldozatuk értéktelen marad, mert nem egészíti ki a segítő szeretet gyakorlása. Nem elegendő a törvények jelentésével foglalkozni, nem elegendő önmagában a Szentírás olvasása sem. A Jakab-levél figyelmeztet minket arra, hogy nem elég hallgatni Isten Szavát, hanem azt teljesíteni is kell.
Azonban a másik egyoldalúságtól is óvakodnunk kell, a mai evangéliumi szakasz szerint. Ma sokat hangoztatjuk, becsületes ember vagyok, nem okozok kárt másnak, mindenkinek segítek. Ezért jobb keresztény vagyok azoknál, mint akik mindig a templomban vannak. Jézus ezt feleli nekünk: Valami egészen fontos dologról feledkezel el, ami nélkül tetteid igazi tartalmukban nem mondhatók igazán értékesnek. Isten és az ember szeretete csak úgy lehetséges, ha hallgatsz az Úr szavára, ha bensődben figyelni tudsz rá.
Életünkben mennyi dolog nyugtalanít minket, pedig elég volna csak Istenre, az egyetlen szükségesre odafigyelni. „Isten egyedül elég!” – mondta egykor Avilai Szent Teréz. Milyen sokszor hivatkozunk elfoglaltságainkra, hogy miattuk nem jut idő a napi imádságra, a vasárnapi szentmisére, vagyis a legfontosabbra, az Istenre.
Kt. Az Egyház azoknak a híveknek a gyülekezete, akik hallgatnak Isten Szavára. Akik számára természetes Mária magatartása, aki Jézus lábainál ül és hallgatja az ő szavait. Nemcsak ez természetes, hanem az is, hogy ezt minden másnál fontosabbnak tartja, minden más feladata, tevékenysége elé helyezi.
Míg Márta teljesen el van foglalva a házi teendőkkel, addig Mária Jézus lábainál ül, hogy hallgassa az ő szavait. Krisztus kijelenti, hogy Mária „a jobbik részt választotta, nem is veszti el azt soha” (Lk 10,42). Hallgatni Isten szavát a legfontosabb dolog az életünkben.
Vasárnap a keresztények arra hivatottak, hogy találkozzanak az Úrral és szavait hallgassák. Mindez legmélyebben a szentmisén való részvételben valósul meg, de az imádság és elmélkedés percei, a pihenés és a testvériesség pillanatai mind-mind hozzásegítenek ahhoz, hogy megszenteljük az Úr napját. Ha a Szentlélek közreműködésével, az Atya szállást vesz az ember szívében, akkor testvéreinket is könnyebben fogjuk tudni szolgálni.
Kt. Könnyű félreérteni a mai evangéliumot, vigyázzunk: Urunk Jézus nem a szemlélődő (az Isten előtt elidőző, Benne megpihenő) és az aktív, a tevékeny életet állítja szembe egymással, nem a cselekvést ítéli el, vagy minősíti le, hanem arra akar figyelmeztetni, hogy a túlzó aktivitásban ne feledkezzünk meg az Istenről.
Az előző vasárnapon Jézus Krisztus így szólított minket cselekvésre az irgalmas szamaritánus történetének a végén: „Menj és cselekedj hasonlóképpen!” Vagyis kell tenni a jót, csak a fontos az, hogy jól tegyük a jót, vagyis mindig őrá figyelve. Az Úr attól a cselekvéstől óv, ami nincs vele átbeszélve, ami nem ráfigyelve történik, ahol a cselekvés leválik a Jézussal való kapcsolatunkról.
Ma meghívást kaptunk arra, hogy hétköznapi tetteinket értékessé tegyük azáltal, hogy azokat az úr Jézus tanításának fényében vigyük véghez, hogy azokat Jézus szavainak hallgatása előzze meg, kísérje és hassa át, mert csak így tudunk szert tenni olyan értékekre, amelyeket nem fogunk elveszíteni sohasem, s amelyek megmaradnak az örökéletre.
Kt. Ma is vannak Márták, akik aktívan szolgálnak, és vannak Máriák, akik imádkozva figyelnek Jézus szavaira. De bennünk is él, kell, hogy együtt éljen, egy fedél alatt, mindkettő: Isten néha azt kéri tőlünk, hogy legyünk Márták, akik szeretettel gondoskodnak másokról, néha viszont azt, hogy legyünk Máriák, akik szeretettel hallgatunk igéire, akik csendben le tudunk ülni lábai elé, Rá figyelve, Őt szemlélve.
______________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése