szentélyünkben egy új egyház kezdődik el: a gyengeségeink, sérüléseink, fájdalmaink által óriássá válhatunk és csoda történik, mert ha fáj valami, akkor azt a fájdalmat odaadom a Szűzanyának a kegyelmi tőkébe. Valakinek szüksége van rá, ezért fáj valamim. Valakinek szüksége van rám és a lelkemnek a fájdalmát a Szűzanyának ajándékozom. Megmarad a szenvedés, de értelmet kapott, és ha a szenvedésnek van értelme, akkor tudom, hogy van valahol valaki, akit a nehézségeiből kiemelek. Kentenich atya azt mondta: nekem, mindig fáj valahol valami(m).
A lélek ily módon a szenvedéstől nem válik durvává, érzéketlenné, keménnyé, hanem oldottá válik, és ez elindítja a gyógyulást a testben vagy a lélekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése