2010. július 18., vasárnap

Kármelhegyi Boldogasszony Búcsú


Mária útján

Pünkösd időszakában szóltam arról a magyar zarándokútról, amely Mariazelltől Csíksomlyóig tart.

Mária tiszteletünk fontos kegyhelyein vezet át.

Szombat, vasárnap olyan kegyhelyre jutott el közösségünk, amely csak kevesek által is mert, látogatott.

A felvidéki Barkán jártunk, Kármelhegyi Boldogasszony Búcsún.

Irmuska évek óta szoros kapcsolatot ápol a barkai karmelitákkal, Gábor Atyával, Gábriel Atyával.

Szombaton tíz órakor indultunk teli busszal, mintegy ötven zarándokkal.

Debrecenből, Hajdúböszörményből és környékbeli településekről.

A két napon kilenc szentmisén vettünk részt.

Magyar, német, szlovák nyelven zajlottak a misék.

A piciny templom zsúfolásig telt.

A templom melletti szabad tisztáson szerény oltár előtt zajlottak az események.

Kármelhegyi Boldogasszony csodás képe előtt tisztelegtek a helyi és magyarországi zarándokok mennybéli édesanyánk előtt.

Ha Csíksomlyó már bebizonyította, mire képes a keresztény magyarok összefogása, ismerve felvidéki magyarjaink viszontagságos életét, látjuk, itt mit tehetünk.

Mindenekelőtt el kell oda mennünk.

Az EU határán belül, fel sem tűnt, amikor átléptük az egykori határt.

Barátokra leltünk ebben a piciny faluban.

Testvérekre, nővérekre.

Találkoztam a Mária Nővérekkel, életre szóló élmény volt belepillantanom tekintetükbe.

Soha nem látott kristálytiszta tóra emlékeztet.

Jó volt magam felfedeznem benne.

Nincsenek megjegyzések: