Hétvégém erről szólt.
Megnéztem a Baltazár Dezső téren a hajléktalan szobrok kiállítását.
Kitöltöttem a szervezők totóját, amely arra keresett választ, mit tudunk a város hajléktalanjairól.
Szégyenkezve állapítottam meg, hogy nem vagyok különb, az átlag magyar állampolgárnál.
Magam is úgy gondoltam, sorsukért az alkohol a felelős és a család, aki magukra hagyta.
Azután László Atya a vasárnapi szentmisében arról beszélt, ki a felebarátunk.
Aki nyomorúságunkban mellénk áll, aki mellé nyomorúságában odaállunk.
Ez a gondolat késztetett arra, ne csak beszéljünk róla, tegyünk is azért, hogy a hamis kép eltűnjön.
Már egy ideje feltűnt egy multireklám méretű hirdető tábla, az otthonomhoz közeli Jégcsarnok melletti üres telken.
Azt hirdeti, vasárnaponként itt oszt ebédet a hajléktalanok részére az Üdvhadsereg.
Költségeit a Lidl Magyarország biztosítja.
Azért írom le a nevüket, mert cseppet sem jellemző a példa.
Nem a cégnek akarok reklámot, hanem a hozzáállásnak.
Gondolom, hamarosan egy újabb bevásárló központ fog nyílni a telken.
Az majd megtermeli a jótékonyság anyagi fedezetét.
Az emberek szívesen költik ott el pénzüket, ahol úgy gondolják, az extra profit egy részét jótékony célra fordítják.
Dacolva a harminc fokos déli forrósággal, lesétáltam.
A hirdetőtábla árnyékába telepedtem, az ebédre várakozók közé.
Egy óra volt még az ételosztásig, huszan lehettek.
Leszünk vagy százan.
Mondta a mellettem levő úr, aki sűrűn törölgette barázdált homlokáról verejtékcseppeit.
Szemeiből tiszta fény sugárzott.
És derű!
Mutatta a környék bokrai, fái alól előbúvó sorstársait.
Lassan megindultak felénk.
Ápolatlan külsejű embert nem láttam közöttük.
Vasárnap volt, a férfiak frissen borotválva, tiszta ruhában.
Kopottak voltak, meggyötörtek, de mintha Isten házába indultak volna.
Szépen, csendben beálltak a sorba.
Már egy óra elmúlt, nem zúgolódtak a késésért.
Időnként gyermekeket is hoznak.
Meséli szomszédom.
Egy nagymama hozza az unokáit, akiket egyedül nevel.
Izgatott hullámzás kezdődik a várakozókon, befordult az Üdvhadserek kocsija.
Csinos egyenruhába öltözött fiatal férfiak szállnak ki az autóból.
Vezetőjük a csoport elé áll, imával köszöni meg az Istennek és mindazoknak a segítségét, akik ételt, italt adtak.
A csoport meghatottan imádkozott.
Ez volt az Ő vasárnapi szentmiséjük.
Szót váltottam Győzővel az Üdvhadsereg debreceni gyölekezetének vezetőjével.
Ígértem, felkeresem Őket, segítek.
Ha pénz adományra nem futja, erőm is kevés, annyit tudok hogy elmesélem másoknak is, amit tapasztaltam.
Szép gesztus volt Debrecen városától, hogy helyet adott a Hajléktalan szoborcsoportnak.
Ugyanakkor gusztustalan volt rendelettel betiltani a koldulást.
A köztisztaságra a lelkekben is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni.
Már csak tisztán látásunk érdekében is.
Felszisszenésemmel nem volt célom elemezni a jelenséget.
Csak felebarátaim számát gyarapítani.
Szépen, csendben beálltak a sorba.Aki ételtAki ételtAki ételt, italt adottAki ételt, italt adottAzt jelenti, dícsérjétek az Urat!Azt jelenti, Dícsérjétek az Urat!AllelujaAlleluja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése