Amióta átérzem, mekkora adományt kaptam második életemmel, azóta él bennem az igény, hogy méltó módon adjak hálát Megváltómnak.
Pünkösd közeledtével sokan kelnek zarándokútra hasonló megfontolásból.
Engem is hívtak szentföldi zarándoklatra.
András Atya vezetésével június hónapban indul egy csoport a Szentföldre.
Az út költségei elérik a háromszázezer forintot, amit nem tudtam vállalni.
De az igény bennem élt.
Amikor hírét vettem a reformátusok Debrecenben zajló alkotmányozó zsinatának, hálaadó ünnepének, nem kellett győzködnöm magam, hogy ott a helyem.
Nem törődtem a tízezres tömeggel, szédüléssel, egyensúlyzavarral, harminc fokos forrósággal.
Magam is csatlakoztam a református magyarság egyesítő menetéhez.
A Kossuth tér harminc fokot meghaladó forróságában, én csak melegséget éreztem.
Kárpátaljai, erdélyi, felvidéki, határon inneni és túli magyarok között most éltem át először, hogy uniós állampolgár vagyok.
Korra, nemre, bőrszínre felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül örvendeztem tízezrekkel a téren.
Katolikus vagyok, de családom egy része református.
Otthonomnak is ezt a gyönyörű, református többségű alföldi várost tekintem.
A tömegrendezvényt érdekes módon nem kísérte a szokásos szemét:
A bóvliárusok hada, dülöngélő részegek, lökdösődés, botrányok.
Az emberek szeretettel fordultak egymáshoz, segítőkészek, figyelmesek voltak.
Mentő vijjogást is csak keveset hallottunk
Tőlem szokatlan módon, egy kedves idős hölggyel ismerkedtünk össze.
Beszélgettünk életünkről, a hitről, hallgattuk a református énekeket, néztük az önfeledt táncosokat.
A nap egyik legszebb pillanata volt a számomra, amikor a népviseletbe öltözött táncos fiatalokhoz csatlakoztak a téren sétálók és rendezők.
Délután négy órakor, amikor megkondultak a Nagytemplom harangjai, a szívem is nagyot dobbant.
Krisztust ünnepeltük, debreceni cívisek, Kárpát- medencei magyarok.
Mi már tudjuk:
„ Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése