Ma egy vers ötlött elém, miután elolvastam leveleimet.
Nem én írtam, de nekem, rólam is szól.
Megosztom Veletek:
Közel voltam hozzá
már vetettem láncaim,
a fény suhant felém,
lent hagytam súlyaim,
láttam alant a testem
néma volt a döbbenet,
nem hittem el én sem
hogy most, és itt történik meg velem.
Megszűnt idő és tér
s a végtelen, mi anyagi,
de érzékeltem mindent,
rémlett, jártam ugyan itt.
Jött elém, ki majd vezet,
s a krízisen átsegít,
hang nélkül beszéltünk,
és én magamévá tettem szavait.
Még nem mehetek, közölték
dolgom van ezen a helyen,
vannak szálak, mik bomlottak
s bogoznom kell most nekem.
A kedvesnek is könnye apad,
nem rázza pőre testemet,
a lélek a helyére költözik,
ezt igaz részben, de köszönöm neked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése