Hát mégis forog a Föld!
Fordítottam ki a klasszikus idézetet.
Megcsapott valami, amiből rögtön tudtam, baj van.
Forogni kezdett velem a világ, pedig nem forgószékben, hanem megszokott fotelemben ülve vártam az ebéd szertartásának kezdetét.
Olyan érzésem volt, mintha felülről elmentek volna.
Találgattam:
Az állam én vagyok?
És a végtagjaim?
Mert hovatartozásuk hirtelen kérdésessé vált.
Ágnest kértem, hívjon orvost, hogy megkonzultálhassam vele hirtelen jött kérdéseimet.
Az ügyeletről mentőt küldtek.
Hamar a Sürgősségi Osztályon voltunk.
Az ügyeletes orvos vizsgálni kezdett.
Viselkedésem, reakcióim aggasztóak voltak.
Ágnes sápadtan kérdezte:
Doktor Úr!
Fog még normálisan járni?
Most csak az a biztos, hogy én, igen.
Megtörtént a koponya CT- vizsgálat.
Rosszullétem hirtelen görcsös rángatózásba ment át.
Valószínű, egy epilepsziás roham lehet hasonló.
A betegszállító megragadta kerekes ágyamat, őrült száguldásba kezdtünk.
Amikor elhaladtunk a” Patológia” feliratú ajtó előtt, arra gondoltam, nagy baj nem lehet.
Az éjszakát az intenzív őrzőben töltöttem.
Reggel már a Neurológiai Osztály kórtermében ébredtem.
Megkezdődött gyógykezelésem, a vizsgálat.
Agyvérzés szerencsére nem történt.
Csak egy újabb jelzés volt.
A nővérke nyomtatvánnyal a kezében érkezett.
Csak a megszokott kérdéseket teszem fel.
Mondta.
Dohányzik?
Most nem, de már nagyon jól esne egy cigi.
Alkohol?
Már régóta nem.
Pillantásából láttam, hogy kínálásról szó sem lehet, így hát nem forszíroztam tovább a problémát.
Azután, mikor hozzájutottam az első cigihez, kávéhoz, minden rendben lévő lett.
A hosszú, ünnepi hétvége egyhangú unalommal kezdődött.
Némi színfoltot csak egy éjszakai közjáték jelentett, amikor egy idős beteg a mellékhelyiséget, fürdőt végigdekorálta.
„Fosmenés” járvány veszély!
Állapította meg a személyzet.
Kék színű fertőtlenítő folyadékkal kellett kezeinket bedörzsölni.
A baci elkerült, zavartalanul léphettem a gyógyulás útjára.
Józsi Bácsi, szobaparancsnokunk szóval tartott, figyelt rám.
Nem unatkoztam.
Igaz, a majálist, ropogós virslit, korsós sört most ki kellett hagynom.
De már vettem a bátorságot, hogy egyedül tegyek hosszú sétát a kórház udvarán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése