A lélekről gondolkodom

A kora nyárias idő megváltozott, a nap a felhők mögé húzódott vissza.
Én is gondolataimba merültem, most éppen a lélekről gondolkodom.
Milyen csodálatos is a magyar nyelv.
Ha valakit, vagy valamit életre keltünk, azt mondjuk:
Életet leheltünk bele.
Mint ahogyan Isten, az élet leheletét lehelte Ádám orrába.
Gyermekkoromtól belém nevelt világfelfogásommal nehezen értettem, mitől vagyok én- én.
Ma úgy gondolom, születésemkor megkaptam az Úrtól az élet energiáját, amit egyszer vissza kell adnom.
Hogy addig mi legyen, egy versemben így írtam:
Törvénykönyvemből

Tartsd tiszteletben életed, halálod,
Adj nekik kellő méltóságot!
Akár életed delén vagy alkonyán jársz,
Egy méltósággal leélt élet után
A megváltó, kegyes halálra vársz.

Merj remélni, szenvedést boldogságra cserélni,
Mások rosszallásával nem törődve élni!
Légy Te a Világ, melynek törvényeit megszabod,
Atyád s Anyád erkölcsét magadévá téve
Gyermekeddel féltőn megoszthatod!

Ha majd gyermeked fogja reszkető kezed,
Ágyadnál unokád fürkészi fátyolos szemed,
Akkor pillants magad mögé vissza!
„Volt értelme küzdelmes életemnek,
Lelkem útra kész, bűntelen és tiszta.”