Életemben számtalanszor néztem szembe kihívásokkal, sosem hátráltam meg.
Tegnapi erőpróbám, amit kiálltam, mások számára talán nevetségesen kicsiny, számomra mégis nagy jelentőséggel bír.
Ágnes megkért, hogy egy húszkilós csomagot hozzak el munkahelyéről, a kórházból.
Már éreztem magamban annyi erőt, hogy elvállaljam.
Gyalogosan sétáltam a kórházig, majd magamhoz vettem a csomagot és visszaindultam.
Csorgott rólam a verejték, legszívesebben többször is letettem volna terhemet, de mint a megszállott, görcsösen kapaszkodtam a kosár fülébe.
Eszembe jutottak régi próbáim.
Például, amikor szinte egyedül készítettem el a teraszt, vagy amikor szinte egyedül bevetettem az ezer négyszögöles kertünket, majd szinte egyedül betakarítottam, felhordtam a termést.
Dolgoztam éjt nappallá téve, mindig jóleső érzés töltött el, ha kiálltam a próbát.
Testem, szervezetem csikorgott ugyan, de nem vettem róla tudomást.
Kicsit furcsállottam, amikor rám szóltak, hogy vasárnap is dolgozom.
Nem lesz áldás a munkádon!
- Mondták.
- Ma már tudom, hogy igazuk volt.
- Testileg összetörve, egy ilyen, számomra teljesíthetetlennek tűnő feladat is elvégezhető, ha a lelkem az vezeti, aki egykor értünk az életét is odaadta.
- Boldog vagyok, hálát adok Neki érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése